Geszler Dorottya konferál az alsóörsi Everness Fesztiválon

Június 19-én kezdődött és 24-én ér véget Alsóörsön az Everness Fesztivál, amelynek műsorvezetője Geszler Dorottya, aki egyébként Pilates oktató is és imádja a nyarat.

Pilates oktatóként szenvedélyesen éli az életét Geszler Dorottya, aki semmit sem változott. Jövőre ünnepli ötvenedik születésnapját, de ha a lányával jelenik meg valahol, azt hiszik, hogy barátnők.

Geszler Dorottya nemrég a Vasárnap Reggelnek arról beszélt, egész évben várja a nyarat.

„Ebből táplálkozom, napelemmel működöm. A következő hónapokban kevesebb pilates órát tartok, így a munka mellett jut időm a pihenésre is. Pár napot most Krakkóban töltök, éppen Európában koncertezik az egyik kedvenc zenekarom, de hamarosan jön az Everness Fesztivál is, ahol a testi feltöltődés mellett a lélek is fókuszba kerül” – fogalmazott az egykori műsorvezető. Hozzátette: kapcsolódás, összetartozás, szeretet és elfogadás veszi körül a tábor területén.

Negyedik alkalommal vesz részt a fesztiválon, ahol Geszler Dorottya szerint a tudatosság, az integrált szemlélet kerül középpontba, és nívós koncerteken, interaktív előadásokon, változatos mozgásprogramokon, beszélgetéseken vehet részt az ember.

„Pár évvel ezelőtt, itt, vagyis a Balatonban tartottam először szörfdeszkán pilates órát. Újdonság volt, szerette a közönség. Alapvetően ezeken a deszkákon evezni szoktak, de ma már használják jógához és pilateshez is. Idén egy vegán és egészséges táplálkozásról szóló beszélgetés moderátora leszek. Emellett egy héten keresztül konferálni fogok az egyik interaktív színpadon. Hét napot még soha nem töltöttem ebben a spirituális táborban, most legalább lesz időm kicsit körbenézni” – mondta Geszler Dorottya, aki már kicsi gyerekként megszerette a sportot. – „Nyolc éves koromban kezdtem el balettozni, aztán sorra jött a biciklizés, az úszás, az aerobic. Az évekkel mindig bajban vagyok, de nagyjából másfél évtizede kezdődött ez a szerelem a pilatessel. Külföldön is tanultam, hogy oktatóként professzionális órákat tudjak tartani a vendégeimnek.”

Geszler Dorottya arról is beszélt, harmóniában van a világgal és az életével. Bár jövőre 50 éves lesz, a gyönyörű sztár letagadhatná a korát.

A cikk folytatása a zaol.hu-n érhető el.

A fesztiválról információkat itt találhatnak.