Zalában jobb az országos átlagnál a munkanélküliség aránya (zaol.hu)

Február elején 265 515 álláskeresőt tartottak nyilván az országban, ezen belül Zala megyében 7116-an szerepeltek az álláskeresők regiszterében, olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jelentésében.

A februári adat a januárihoz képest az álláskeresők számának országosan több mint 11 ezer fős bővülését jelentette, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest viszont 13 ezer fős csökkenésről szól. Megyénkben a 7116 álláskereső a januárinál 170-nel több, azonban az egy évvel ezelőttinél 665-tel kevesebb.

Februárban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,7 százalék volt az országban, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4 százalékos értéket mutatott. A legalacsonyabb munkanélküliségi értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye (1,5 százalék, illetve 1,1 százalék) rendelkezett, s az NFSZ a kedvező munkaerő-piaci mutatókkal rendelkező területek közé sorolja még Budapestet, Pest, Komárom-Esztergom és Vas megyét.

Februárban a nyilvántartásban 24 400 pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső 9,2 százaléka. A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők számában 5,2 százalékos csökkenés következett be egy év alatt, a 67 300 tartósan állás nélküli az összes álláskereső 25,4 százaléka volt az év második hónapjában. A regisztrált álláskeresők között a szakképzetlenek aránya 34,7 százalékos volt.

Az NFSZ adatai szerint Zalában az álláskeresők munkaképes korú lakossághoz viszonyított aránya (munkanélküliségi ráta) februárban 3,8 százalék volt. Zalaegerszegen 1254 (3,2 százalék), Nagykanizsán 1278 (4 százalék), Letenyén 148 (5,39 százalék), Lentiben 119 (2,17 százalék), Keszthelyen 369 (2,91 százalék), Zalaszentgróton 128 (2,96 százalék) volt februárban a munkanélküliek száma és aránya – írja a zaol.hu.