Egy szülői kezdeményezés kereste meg a Keszthelyi Önkormányzatot azzal a javaslattal, hogy Waldorf pedagógiai szemléletű óvodai csoport indulhasson a városban. Az Önkormányzat illetve a keszthelyi óvoda nyitottsággal és támogató hozzáállással fogadta az elképzelést – írja a tvkeszthely.hu.
A Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin utcai tagóvodája vállalta, hogy helyet biztosít a Waldorf szemléletű csoport számára. A nyári időszakban, a szülői közösség aktív közreműködésével sor kerül a csoportszoba, valamint a hozzátartozó udvarrész átalakítására, annak érdekében, hogy az megfeleljen a Waldorf pedagógia által megfogalmazott környezeti elvárásoknak.
A kezdeményezés iránt már a nyílt napon is jelentős érdeklődés mutatkozott, ami alátámasztja a helyi igényt a Waldorf-elveken nyugvó nevelési forma iránt. A csoport elindítása a Keszthelyi Önkormányzat, a Keszthelyi Életfa Óvoda és Bölcsőde, a kezdeményezést támogató egyesület, valamint az érintett szülők együttműködésének eredményeként valósulhat meg.