VMSZ: az idei vízimentések számokban – több ezer embernek segítettek

“2022-ben 64 strandon teljesítettünk szolgálatot, 51 balatoni, 10 vidéki és 3 budapesti helyszínen. Egy átlagos nyári napon 120 kollégánk dolgozott napi 10-12 órában” – áll a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szezonösszegző közleményében. Az általuk biztosított strandokon 3531 esetben láttak el embereket. Harmincnégyüket vízből mentették ki, 43 sérült személy szorult a strandon történt ellátás után további, kórházi kezelésre. Szárazföldi mentőegységeik – egy mentőtiszti autó és egy esetkocsi – 71 alkalommal láttak kerültek bevetésre. 

A VMSZ 435 munkatársa vett részt az idei szezon strandi és mélyvízi mentési feladatainak ellátásban.

A civil szakszolgálat 8 vízimentő tanfolyamot tartott, ezeknek köszönhetően 77 új vízimentő lépett szolgálatba ezen a nyáron, akik közül többen az úszómesteri és a vízicsúszdakezelői képesítést is megszerezték.

Mentőhajóikat 180 alkalommal riasztották, melyek legénysége hetvenötször bajbajutott személyhez vonult, ezen belül 61 esetfeladatot látott el.  74 vízi vagy vízparti rendezvényt biztosítottak – többek között a Balaton-átúszást, a Balaton Soundot, a Vizes világbajnokságot és a Kékszalagot.

 

Balesetmegelőzéssel is törődtek, hajókat is mentettek

A VMSZ munkatársai 48 alkalommal vonultak eszközmentéshez – amikor bajba jutott hajót, vitorlást kellett kiemelni vagy a partra vontatni.

Vizek veszélyei címmel balesetmegelőző kisfilmsorozatot gyártottak, melyet a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Balaton Fejlesztési Tanács pályázatain elnyert támogatás felhasználásával tudtak elkészíteni. A filmsorozatot közösségi média felületeinken, illetve médiapartnereik bevonásával országos szinten terjesztették.

Prevenciós programuk keretében két újabb balatoni strandon helyeztek ki Mentőöv táblákat. Jövő nyáron pedig már 7 strandon várja mentőmellényállvány a gyerekeket: Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Alsóörsön, Keszthelyen, Gyenesdiáson és Balatonlellén – itt 2 helyszínen is.

A VMSZ a közleményében kiemeli: “A célunk még mindig az, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava.”

(A közölt adatok a 2022. október 6-ig történt idei események összegzése.)