Vizsgálat indul a vasárnapi kerékpáros tömegbaleset ügyében (mti.hu)

A Magyar Kerékpáros Szövetség vizsgálatot indít az I. Grand Gella Giro Kupán vasárnap történt tömegbaleset ügyében.


“A szövetség a klubok és a szakmai tagszervezetek bevonásával megvizsgálja, hogy milyen intézkedésekkel és szervezési irányelvekkel csökkenthető a hasonló balesetek előfordulásának kockázata” – olvasható a közleményben, amelyben a szövetség leszögezte: a vizsgálat lezárultáig a felelősségi kérdésekben sem szakmailag, sem etikailag nem lehetséges állást foglalni.

Az amatőr országúti versenyen a nagyjából 200 tagú mezőnyben mintegy 50 résztvevő esett el három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti lejtmenetben, mintegy 70 kilométer/órás sebességnél. Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a balesetben 19-en sérültek meg.

Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d’Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője szerint ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete volt, amelybe maga is belekeveredett, ám zúzódásokkal és “ripityára tört sisakkal” megúszta.