Víz világnapja a 110 éves DRV-vel

A 110 éves Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) ebben az évben is számos településen készül színes oktató- és szórakoztató programokkal a víz világnapjának megünneplésére. A központi rendezvényen március 22-én az Alma együttes koncertjével, kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal, vizes játékokkal és izgalmas bemutatókkal várják az érdeklődőket Siófokon, a Fő téren. A segíteni szándékozók részt vehetnek véradáson is az „Ittam, adtam” elnevezésű kampány keretében.

Az idén megalakulásának 110. évfordulóját ünneplő Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. ebben az évben is kiemelt eseményként kezeli a Víz világnapját, amelynek dátumát, március 22-ét az ENSZ 1993-ban jelölte ki. Ez a jeles nap minden évben más-más nézőpontból hívja fel a figyelmünket a víz szerepére, így például a csapvízre, mint alapvető és biztonságos élelmiszerre, az ivóvízfogyasztás jelentőségére, sőt ösztönzi a jövő generációit a tudatosabb fogyasztásra, vizeink védelmére is.

A víz világnapjának idei szlogenje, a „Vizet mindenkinek!” pontosan érzékelteti, milyen nagy kihívást jelent a mai világban, hogy a víz mindenki számára elérhető legyen. Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa múlhat azon, miképp gazdálkodunk a Föld vízkészletével, és hogyan óvjuk, illetve hasznosítjuk vizeinket.

A központi rendezvényt Siófok Fő terén március 22-én, pénteken tartják. A látogatók egész napos ismeretterjesztő rendezvényen vehetnek részt, ahol az előzetesen meghirdetett rajz-, videó- és fotópályázatok eredményhirdetése és díjátadója mellett kiállítások, gyermekkoncert, izgalmas vizes játékok, kézműves foglalkozások, laboratóriumi kísérletek, diagnosztikai, tűzoltóautó-, valamint vízimentőkutya-bemutató színesíti majd a programot.

Az aznap ingyenesen látogatható víztoronyban megtekinthetők lesznek a rajz- és videópályázat nyerteseinek munkái, valamint a rendezvény keretében lehetőség nyílik véradásra is, a DRV Tanácsház utca 7. szám alatti székházában. Az #ittamadtam kampány keretében a véradók megismerkedhetnek a folyadékbevitel- és a vérleadás egymást kiegyenlítő egészségfenntartó folyamatával is. Minden segíteni szándékozó önkéntes véradót örömmel várnak.

A központi rendezvény részletes programja megtekinthető a DRV Zrt. honlapján (www.drv.hu), valamint a társaság Facebook-oldalán (Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. hivatalos oldala).