Viták a Kisfaludy Programról

Nem minden szállodás örül a Kisfaludy Programban való részvétel feltételeinek – erről is tárgyaltak a szakemberek Balatonfüreden. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége aggodalmát fejezte ki a nyitvatartási idő szabályozása miatt.

A Somogy Tv Híradójában Hoffmann Henrik a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke ennek kapcsán azt mondta: a tulajdonosoknak türelemmel kell lenniük, hiszen a fejlesztési lehetőség idővel sokkal jövedelmezőbbé teszi az éttermeket és a szállodákat is.

Az eddigi legnagyobb fejlesztési lehetőséggel mintegy 2000 szálláshely, 30 ezer szoba újulhat meg és ötezer új munkahely jöhet létre a Kisfaludy Programnak köszönhetően. A felújított szálláshelyek 20 százalékos árbevétel-növekedést érhetnek el a beruházással. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tagjai azonban mégis aggódnak. A szezonális szállodák esetében a tokaji kiírásban jelenleg szereplő elvárt nyitvatartási idővel és a napok számával sem értenének egyet. Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke azonban más szemszögből nézi ezt a feltételt:

– Én azt gondolom, hogy turizmus szakmai szempontból ezzel egyet lehet érteni. Ha az állam beszáll egy fejlesztésbe, az állam is pénzt költ rá, kvázi ingyen pénzt ad a fejlesztésekre, azt gondolom, hogy a másik oldalról elvárható az is, hogy adott esetben éppen egy desztinációt segítsenek egész évessé tenni, és ne ők határozzák meg a nyitva tartásukat.

Hoffmann Henrik szerint teljesen indokolt, hogy az állam elvárja cserébe az egész éves nyitva tartást. Emellett a szakember úgy véli: a beszállítóknak sem kell aggódniuk.

– Ha nagy forgalmú helyek alakulnak ki, azzal a beszállítóknak is nőhet a forgalmuk. A turizmus multiplikátor hatását ismerjük. Ha nő a forgalom, akkor a beszállítói volumenek is növekedni fognak. Ebből adódóan én azt gondolom, hogy a beszállítóknak is lesz majd arra forrásuk, hogy fejleszteni tudjanak.

A balatonfüredi és környékbeli szállodák számára az is problémát jelent, hogy nem, vagy csak nehezen találnak megfelelő mosodát. A Kisfaludy Programmal ez a probléma is megoldódik – véli a szakember.

– Több panzió lesz, több és színvonalasabban működő szálloda lesz, akinek – belföldi és külföldi marketingkampányokat épít erre jóval nagyobb büdzsével, mint amit valaha láttunk a turizmus mögött, akkor ez hozhat egy olyan kereslet élénkülést, hogy meg tud jelenni egy olyan piaci szereplő, aki ebből meg tud élni.

A vendéglátósok és a szállodatulajdonosok amiatt is aggodalmukat fejezték ki Balatonfüreden, hogy hiába csökkentette az állam az áfát és a járulékokat, a bérnövekedés miatt kevesebb volt a hasznuk idén. A KSH statisztikája azonban azt bizonyítja, hogy az év első 9 hónapjában nőtt a szállodák összárbevétele, ami mindenképpen a szállodák előnyére válik. A bérhelyzetet pedig már nem lehetett tovább húzni – állítja Hoffmann Henrik.

– Rendezni kell a béreket, az, ami eddig volt, hogy fizetgetünk amennyit tudunk, az nem fog már menni. Valóban versenyképes fizetéseket kell adni. De azt is érdemes megjegyezni, hogy versenyképes munkaerőre is szükség van, több pénzért jobban teljesítő munkaerőre is szükség van a következő időszakban.

Hoffmann Henrik hozzáteszi: ahhoz, hogy a kiadás és a bevétel oldala is egyenlő legyen, vagy pozitív irányba mozduljon el, ki kell várniuk a vendéglátósoknak.