Viszik a külföldiek, mint a cukrot: a dél-balatoni Lengyeltótiban terem a világhírű magyar dió (hellovidek.hu/telex.hu)

Közép-Európa legnagyobb dióültetvénye a dél-balatoni Lengyeltóti határában van. A közel 200 hektáros diós története még a szocializmusban kezdődött, azóta az ösztönös termesztést amerikai és francia módszerekkel váltották fel. A tóti diót ma már Angliában és Németországban is keresik – számolt be róla a Telex. A portál Cziráki Imrével, a Juglans Kft. ügyvezetőjével beszélgetett a cég történetéről arról, hogy drága-e a dió, és hogy egy magyar cég, mire mehet a világpiacon.

Ahogy a portál írja, Lengyeltóti határában végeláthatatlan sorokban állnak a diógák, ami azért érdekes, mert ötven évvel ezelőtt mindez még nem létezett. A történelem sem ide köti a diót, hanem inkább a szomszéd faluba, Gyugyra. Úgy tartják, hogy a honfoglaló őseink hívták a diófát gyugynak. Ahogy a portál írja, a diótermesztés nem régi hagyomány, egy-egy diófa legtöbbször előfordult a házaknál, de a nagyüzemi termesztés sokáig ismeretlen volt itthon.

Cziráki Imre beszámolója szerint, először 1957-ben telepített ide diógákat a Balatonboglári Állami Gazdaság. A Lengyeltóti közelében lévő Béndekpusztán így nagyjából 160 holdon termett a dió. Ez nem hozott túl nagy sikert, Cziráki szerint a szaktudás is hiányzott, és megfelelő, szelektált szaporítóanyagot sem lehetett fölhajtani akkoriban.

Az 1970-es évek elején új lendületet kapott a diótermesztés, de ezt is a tervutasításos gazdálkodás kényszerítette ki. Az Állami Gazdaságok Országos Központja 1970-ban azt kapta politikai feladatként, hogy megfelelő mennyiségű kukorica és búza legyen, de a gyümölcstermesztés föllendítését is kitűzték célként. Néhány főnök elment Kaliforniába, ahol minden nagyban ment. Ezen a szakmai úton derült ki, hogy a diót nem magoncból, hanem oltványként kell termeszteni. Akkor kiadták, hogy telepítsünk oltványdiót – mesélte Cziráki Imre.

1973-74-ben szinte minden hazai, csúcsrügyön termő fajtából ültettek ide, de javarészt a ma is népszerű és megbízhatóan teljesítő Alsószentiváni 117-es, Milota 10-es és Tiszacsécsi 83-as fajtákból. Még nem igazán ismertük a termeléstechnológiát, az általános kertészeti ismeretek mellett sejtések alapján dolgoztunk. 1972-ben újabb kertészdelegáció ment ki Amerikába, ahol azt is megtanulták, hogy milyen betegségekre kell fókuszálni, hogy a termés rajta is maradjon a fán – magyarázta az ügyvezető.

A piac elég egyszerűen működött akkor: hiány volt dióból, tehát mindet el lehetett adni. Még termőre sem fordultak a fák, de már megjelentek a vevők. Egy tonna körüli termésátlagok voltak, de nem tudtuk, hogyan lehetne ebből többet csinálni, hogyan kéne a terméket piacra vinni. Akkoriban az volt az általános nézet, hogy egy hektáron fél tonna diót lehet termelni, de oltványból akár egyet is, ha pedig öntözünk, akkor még többet – tette hozzá.

 

Mi a helyzet a jelenben: miért drágul a dió?

Az időjárás nem tett jót, ugyanazok a fagyok, amelyek a kajszi- és őszibarackot érintették, a diót is megtépték. Az emberek bére is felfelé megy. Hiába hirdetik meg, hogy 8-10 százalékkal kell emelni a bért, azt mindig a sor végén álló fogyasztó fogja megfizetni. Én nem tudom lenyelni, mert több dió nem lesz a fán. Tovább kell hárítanom, ha azt akarom, hogy túléljem, és a végén följebb fog menni a dió ára. Már tavaly is sokat lehetett hallani, hogy nem bírom megfizetni a dióbél árát, amikor 3500 forint volt kilója. Most 1200 forint egy kiló körte, 800 egy kiló alma, hogy fér ez bele? Megfogják az emberek fogyasztóképességét – magyarázza Cziráki.

A dió árát az is felfelé nyomja, hogy a gazdálkodóknak egyre többet kell költeniük növényvédelemre, mert újabb és újabb kártevők jelennek meg a klímaváltozás hatására. Pár éve az Észak-Amerikából érkező dióburok-fúrólégy pusztít. A házi kertekben lévő diókat és a szórvány diósokat teljesen hazavágta. Ahol nincs permetezés ez ellen a dög ellen, ott mindent tönkre tesz. A mi fáinkhoz speciális berendezés kell, évente nyolcszor permetezzük őket. Ha nem védjük meg, idő előtt lehullik a termés a fáról – tette hozzá.

A németek és az osztrákok héjas diót visznek haza, leülnek egy asztal köré megtörni, isznak hozzá egy pohár bort, és beszélget a család. Ott bevett értékesítési forma, hogy héjas diót raknak ki a boltok, itthon is próbálkozott ezzel a Lidl és a Tesco. Nálunk az export a legfőbb vonal, nem nagyon foglalkoztunk a kisebb vásárlókkal. Úgy voltunk vele, ha nincs létszám, minek bajlódni öreg mámikkal. Aztán külső nyomásra újragondoltuk ezt. Csináltunk egy olyan helyet, ahol héjas diót és dióbelet is árulunk, több fajtát. Biztosan olcsóbban adjuk, mintha a boltban vennék – meséli a szakember a Telex.hu-nak.