Nyitott pincék, kitelepülő borászatok, előadások és koncert várja a vendégeket a város évadnyitó rendezvényén, a Vince-napon, amelyen megtartják a hagyományos szőlővessző áldást is. A Balatonfüred-Csopaki borvidék egyes dűlőit, Magyarországon elsőként, különleges interaktív oszlopok jelzik majd – az új borturisztikai kezdeményezésről is szó lesz a rendezvényen.
A Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség borászatai borkóstolókkal és borkorcsolyákkal várják a látogatókat január 17-én, pénteken. A Nyitott Pincék programhoz 11 térségi borászat csatlakozott – írják a város honlapján.
Másnap az Anna Grand Hotelben rendezik meg a borkultúra népszerűsítésére szolgáló Vince-napi ünnepséget. Itt az előadások mellett természetesen a kitelepülő borászatok finomabbnál finomabb borait is meg lehet majd kóstolni. A program részletei és a borászatok listája itt.
Szó lesz az olaszrizlingből készült, jó ivású, tartalmas BalatonBorról, amely az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka az országban és bemutatják a Balatonfüred-Csopaki borvidék dűlőibe kikerülő új, információs oszlopokat is. A Rizling Generáció kezdeményezésére ugyanis Magyarországon először, az egyes dűlőket jelölő különleges interaktív oszlopokat helyeznek majd el a borvidéken. A szőlőkbe kikerülő információs oszlopokról Barabás Barna projektvezető tart majd előadást. Az első ilyen oszlop a Baricska dűlőt jelöli majd. A tervek szerint hamarosan a Balaton Szabadidő Központ szomszédságában helyezik el a részben borturisztikai céllal készült információs oszlopot.
Kétszáz dűlő van a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, azt szeretnénk, ha minél több helyre kikerülnének ezek a tájba illő, esztétikus, interaktív oszlopok. Tulajdonképpen tájképi elemként működnek majd, látható lesz rajtuk az adott dűlő neve, a körzet és borvidék elnevezése, illetve a település. Egyrészt információt adnak az adott területről, megmutatják az épített örökséget, másrészt egy QR kód segítségével a borvidék borászataihoz is elvezetnek
– válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Barabás Barna, a Rizling Generáció elnöke. A borász elmondta, a Zelna borászat hamarosan négy ilyen dűlőt bemutató oszlopot telepít, és bízik benne, hogy a példát többen követik majd. Ezek az egységes arculatú oszlopok valóban elvezetik az érdeklődőket a földektől egészen az asztalig – vélekedett Barabás Barna, aki a borvidék új térképéről is beszél majd a rendezvényen.
A Vince-napra hétezer forintba kerül a belépőjegy, amely korlátlan borfogyasztást tartalmaz, emellett a Vince-napi karszalag tíz százalékos kedvezményre jogosít a városi jégpályára való belépéskor.
A néphagyomány szerint Vince napján sok bort kell inni, hogy bőséges legyen a termés. A gazdák a szőlészek védőszentjének napjából jósolták meg, hogy milyen lesz az időjárás a közelgő tavasz során, és az év további részében: szép, napos idő esetén jó, ellenkező esetben rossz bor várható.