Vihar után – munkában a katasztrófavédelem

Még ma is érkeznek bejelentések a katasztrófavédelemhez a tegnap este Somogyon átvonult pusztító vihar nyomán. Az érintett településeken 102 tűzoltó dolgozik a károk felszámolásán. Számtalan esetben gépjárműveket, lakóházakat, nyaralókat rongáltak meg a kidőlt fák, a letörött ágak villanyvezetékeket szakítottak le- derül ki a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összefoglalójából.

.A legnagyobb pusztítást a siófoki Baross Gábor utcában végezte a vihar. Volt olyan ház, amelynek teteje nyolc fenyőt tartott, s félő volt, hogy a fák súlya alatt még nagyobb kár keletkezik az épület tetőszerkezetében. Öt, magasból mentő járművel dolgoztak a földből kifordult, épületek fölé magasodó fák ledarabolásán. Siófokon és Balatonvilágoson több száz ingatlan tulajdonos szenvedett kárt az éjszakai vihar során, ahogy azok is, akik a szabad ég alatt, esetleg fa alá parkoltak le járművükkel. A siófoki hivatásos tűzoltók munkáját reggel óta Marcaliból, Nagyatádról és Kaposvárról átcsoportosított beavatkozó egyéségek, valamint a szomszédos megyék – Zala, Veszprém, Fejér és Tolna – hivatásos tűzoltói segítik, továbbá folyamatosan érkeznek az önkéntesek is (görgetegi, nágocsi, szőkedencsi, látrányi, csökölyi, törökkoppányi, böhönyei, s hamarosan a fonyódiak is), s közreműködnek e a károk mihamarabbi felszámolásában.
Karádon a balatonboglári önkormányzati, a látrányi és a karádi önkéntes tűzoltók dolgoztak a kidőlt fák eltávolításán. Somogymeggyesen is tűzoltói segítséget kértek a Kültelek utca és a Temető-dűlő lakói, mindkét helyszínen villanyvezetékre dőlt fa eltávolításához vonultak a tabi önkormányzati és a KÖTÉL Egyesület önkéntesei.
A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Sió Mentőcsoport tagjai gondoskodnak a beavatkozó állomány folyamatos ellátásáról.