VI. Balatonkerülő tandemtúra látássérültekkel

Hatvanan – köztük vakok és látássérültek – tekerik körbe tandemkerékpárral idén is a Balatont a Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervezésében. Kedden Balatonfüredről indul a túra és öt nap elteltével ugyanide térnek vissza a résztvevők, akik út közben különleges élményekkel gazdagodhatnak.

Ami jó, azt érdemes folytatni – valahogy így gondolkoznak a Mozdulj! Közhasznú Egyesület tagjai is, akik már hatodik alkalommal rendezik meg a hagyományos, Balatonkerülő tandemtúrát látássérültekkel.

220 kilométer igazi kihívás, tandembiciklivel végigtekerni pedig komoly feladat, de az egyesület önkéntesei és látássérült barátaik már évek óta szívesen vágnak bele a kalandba. Ebben az évben sem lesz hiány a jobbnál jobb programokból és közös élményekből.

„Hatodszorra vágunk neki a 220 kilométeres túrának látássérült barátainkkal, hogy bemutassuk nekik a Balaton szépségeit, a gasztronómiát és a borászati különlegességeket. Az immár hagyományosnak mondható Balatonkerülő tandemtúrához idén is hatvan fő csatlakozott, és összesen 22 tandembiciklivel fogjuk körbetekerni a tavat. A több éves tapasztalat alapján elmondhatom, hogy nem csak a környezetemben, de országos szinten is egyre több hasonló kezdeményezést látok, aminek teljes szívből örülök. A Mozdulj! Közhasznú Egyesület célja ugyanis pontosan az, hogy az egészséges emberek a látássérült vagy más fogyatékossággal élő társaikkal együtt vegyenek részt közös programokban, amiken keresztül testközelből is megismerhetik ezt a világot – ami a közhiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem félelmetes. Szeretnénk, ha minél többen segítenének azoknak, akik valamilyen okból hátrányos helyzetbe kerültek, és pontosan az ilyen integrációs programok segítenek megismerni egymást és saját magunkat is” – árulta el dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke.

A Balatonkerülő tandemtúra évről-évre óriási sikernek örvend, és a már jól megszokott programok mellett mindig akadnak újdonságok is.

„Idén Balatonfüredről indul a túra, ahol a csapat emlékfát is ültet majd. Ebben az évben is lesz hajókirándulás, látogatást teszünk a Varga pincészetben is, egyórás programmal készülünk a Balatonalmádi Borfesztiválra, ahol látássérült művészekkel lépünk majd színpadra, de lesznek programok Siófokon és Hévízen is. Ragaszkodunk a hagyományokhoz, így idén is hirdettünk fotópályázatot, amelyre várjuk a képeket a nyár, a közös sportolás és a közös élmények jegyében. A fotók közül a legjobbakat az októberi borversenyünkön díjazzuk majd, ami egyben a tandemtúra hivatalos afretpartyja is lesz, és ahol az útközben meglátogatott pincészetek versenyeznek majd egymással. Idén azonban nem csak a balatoni borokat, de a magyar sajtokat is teszteljük a tandemtúra alatt, hiszen a SZEGA Market által szervezett IV. Nemzetek Sajtversenyének elődöntőjén magyar sajtok is versenyre kelnek egymással, ezeket pedig a tandemtúra alatt mi is megkóstoljuk, és egy háziverseny keretében kihirdetjük a biciklitúra sajtját is, ami azért is izgalmas mert a vak emberek a látásuk híján egyéb érzékszerveik segítségével kifinomultabban tudnak kóstolni. A SZEGA Market ráadásul ebben az évben egy tandembiciklivel ajándékozta meg az egyesülete, ami óriási segítség, hiszen szeretnénk minél több látássérült társunkkal megosztani ezt a különleges élményt” – tette hozzá dr. Tálos Marianna.

tandemtandem2

(10:19)