Veszprémet és Balatonalmádit összekötő kerékpárforgalmi hálózat jött létre (balaton.vehir.hu)

Balatonalmádi önkormányzata befejezte a Balatonalmádi kerékpárosbarát várossá fejlesztése című projektjét. Ennek köszönhetően a Remetevölgyi úton és Töltés úton, a fő helyszíneken kerékpárút fejlesztés valósulhatott meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatás összege 265 412 237 forint volt.

A projekt a Veszprém–Szentkirályszabadja-Balatonalmádi kerékpárút tovább vezetését valósítja meg. A fejlesztés Balatonalmádi közigazgatási területén a már meglévő kerékpárforgalmi hálózathoz csatlakozik, Almádi városrészének hálózatba csatlakozását valósítja meg, mely egyúttal a város egész kerékpárforgalmi hálózati rendszerét teszi teljessé. Veszprém – Szentkirályszabadja – Balatonalmádi között olyan kerékpáros útvonal létesült, amely a településközpontokat megszakítás nélküli, folytatólagos kerékpárforgalmi hálózati elemmel köti össze. A projekt keretében megvalósult kerékpárút hossza több, mint 5 km.

A projektben megvalósult kerékpáros útvonal kezdő szelvénye Balatonalmádi külterületén található, ahol a korábban kiépített kerékpárút véget ért (Remetevölgyi út). A megvalósult nyomvonal a korábban felhagyott vasúti töltésre épült, amely biztosítani tudja a jelentős szintkülönbség biztonságos és kényelmes leküzdését. Az önálló vonalvezetésű kerékpárút belterületre, lakott területre érését követően a Töltés utca – Vécsey K. utca – Fadrusz J. utca – Dr. Óvári F. utca nyomvonalon halad kétirányú nyitott kerékpársávot tartalmazó változó szélességű kisforgalmú útként. A nyomvonal a 71. sz. főút keresztezését követően a Balatoni Bringakörútba csatlakozik.

Annak érdekében, hogy a projekt minél komplexebb, a hivatásforgalmat és a munkába járást egyaránt szolgálja, az építési szakasz kiegészítésre került két alternatív levezetést biztosító nyomvonallal. Az egyik levezetés a Felsőörsi út – Dr. Óvári F. utca – Verseny utca nyomvonalon haladva a Balatoni Bringakörút elérését teszi lehetővé.

A másik levezetés a Budai Nagy Antal u. – Dr. Lenkei V. u. – Dr. Óvári F. u. – Baross G. út – Babits M. u. nyomvonalon haladva a belváros elérését teszi lehetővé, ezáltal munkahelyeket, közintézményeket, szolgáltatásokat tesz elérhetővé.

A közlekedésbiztonságot és forgalomcsillapítást szolgáló fejlesztések megvalósítása is megtörtént. A 71. sz. főúton jelzőlámpás csomópont kialakításával biztonságossá vált az átkelés a kerékpárosok számára. Továbbá a Felsőörsi út (7218. sz. Balatonalmádi-Felsőörs összekötő út) eddig nehezen belátható kereszteződése is a kerékpárosok számára biztonságosabb lett. A 7217. sz. Veszprém-Balatonalmádi összekötő út átkelési szakasza is elkerülhetővé vált, a sokkal biztonságosabb új nyomvonalnak köszönhetően.

A projekt műszaki átadása 2018.11. 30-án megtörtént, még zajlik a forgalomba helyezési eljárás – írja a balaton.vehir.hu.