Ma még felmérhetetlen, pontosan hány hazai kkv-t dönt be, illetve hoz nehéz helyzetbe a koronavírus-járvány, hiszen a kényszerintézkedések gazdasági hatásai és azok végigfutása a különböző ellátási láncokon még csak most válnak érezhetővé.
A turizmusban és a vendéglátásban már most láthatóan súlyos problémák vannak. Az Opten céginformációs szolgáltató felmérte, mennyi hazai kkv, egyéni vállalkozó és legfőképpen munkahely került veszélybe a turisztikai szektorban. Mint az elemzésben közlik, a három turisztikai ágazatból a vendéglátásban van a legtöbb cég és egyéni vállalkozás – -írja a zaol.hu.
Összesen több mint 31 000 piaci szereplő működik az országban. Ebből a társas vállalkozások árbevétele 2018-ban meghaladta a 941 milliárd forintot és több mint százezer alkalmazottat foglalkoztatnak. A különböző szálláshelyeket (hotelek, motelek, panziók, hostelek és kempingek) üzemeltető cégek száma 4400 körül van, melyhez hozzá jön még 1657 egyéni vállalkozás. A szálláshely-üzemeltető cégek árbevétele 2018-ban a 430 milliárd forintot is meghaladta. A szektor társas vállalkozásaiban több mint 30 000 fő dolgozik jelenleg. Az utazásközvetítéssel és utazásszervezéssel foglalkozó társas vállalkozások száma 1819 jelenleg, az ezzel a tevékenységgel foglalkozó egyéni vállalkozások száma pedig 1110. A szektor cégeinek árbevétele 2018-ban 345 milliárd forint volt.
Összességében elmondható, hogy több mint 25 000 turisztikai ágazatban működő társas vállalkozás gazdasági léte került veszélybe, amihez még több mint 14 000 egyéni vállalkozót is hozzáadhatunk, melyek többsége valószínűleg nem rendelkezik a nehéz idők átvészeléséhez szükséges pénzügyi tartalékokkal. Csak 2021 tavaszán tudják majd felmérni, hogy a 2018-ban elért 1716 milliárd forintos árbevételhez képest pontosan mekkora veszteségeket kell elszenvednie a hazai turizmusnak idén. Szintén aggodalomra adhat okot, hogy a járványhelyzet elhúzódásának függvényében a szektorban működő társas vállalkozások által fenntartott több mint 136 000 munkahely többsége is veszélybe került.
Nem hat azonban egyformán a szektor szereplőire a kialakult helyzet. Aki magasabb tőketartalékkal rendelkezik vagy más tevékenységeket is végez, az valamivel jobb helyzetben van, a tavaszi-nyári kiesés tevékenységtől függően lehet, nem mindenkinek a főszezon. A járvány levonulása után remélhetőleg középtávon már javul a szektor helyzete. A belföldi turizmus lehet, hogy hamarabb talpra fog állni, mint a nemzetközi, országon belül pedig először lehet, hogy a vidék-falu lesz a keresettebb a nyaralni, utazni vágyók számára – tájékoztatott legutóbbi felmérésének eredményeiről a céginformációs szolgáltató.