Versenyképes Járások Program – szövetségek alakulnak járáson belül

Lejárt a Versenyképes Járások program pályázati határideje, a járások benyújtották fejlesztési igényeiket. A program célja, hogy az eddigi egymásra utaltságból együttműködést alakítson ki, „területi együttműködésnek próbálunk megágyazni” – fogalmazott a Kossuth Rádióban a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

Navracsics Tibor szerint úgy tűnik, hogy sikerrel, mert a benyújtott projektek azt mutatják, hogy szövetségek alakulnak járáson belül, akár két-három település összefogásával, de egész járások is dolgoznak ki projekteket.

A járások 250 vagy 500 millió forintos támogatási összeggel rendelkeznek. Közölte, olyan, a mindennapi élet szempontjából fontos beruházásokat valósítanak meg, mint a térfigyelő kamerarendszer, a traffipax, eszközbeszerzés az egészségügyi ellátó és oktatási rendszerben.

Ezek nem csak egy-egy település, hanem az adott térség lakói számára fontosak – tette hozzá.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: kifejezetten az a cél, hogy az országos és a helyi fejlesztéspolitikai célokat leginkább szolgáló projektek valósuljanak meg.

A miniszter emlékeztetett, hogy Versenyképes Járások program elején sok volt az ellenző hang, „politikai értelemben is, de sokan egészen egyszerűen féltették az önkormányzatok pénzét”.

Nagyon kellemes tapasztalatnak nevezte, hogy mára átfordult a hangulat, szavai szerint mindenhonnan pozitív visszajelzések érkeznek, és a koncepciót korábban vitató polgármesterek közül többen is jelezték, hogy nekik is jót tett, hogy szóba kellett állniuk a környékbeli polgármesterekkel.

Ilyen értelemben a Versenyképes Járások program valóban az egymásra utaltság korszakát lezárva az együttműködés korszakát nyitja meg – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.