A Versenyképes Járások Program egy új, 2025 januárjában induló kezdeményezés, amelynek célja a területi különbségek csökkentése és a járások fejlesztése, a vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és falvak kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése. A végrehajtásban településeink mellett kiemelt szerepet kap a vármegyei közgyűlés elnöke is – tájékoztatta Biró Norbert, a Somogy vármegyei közgyűlés elnöke a sonline.hu-t.
Biró Norbert összefoglalta a lapnak a program lényegét, miszerint a kormány az iparűzési adó egy részét visszaosztja a járásoknak, amelyeket azok fejlesztési célokra használhatnak fel. A területi egyenlőtlenségek kiigazításának érdekében a korábban jobban prosperáló, nagyobb adóbevétellel rendelkező települések szolidaritási hozzájárulással járulnak hozzá a megvalósításhoz, mely ha összességében nem elegendő, akkor azt természetesen kiegészíti a kormány, hogy mindenhol egyenlőek legyenek a fejlesztési esélyek. Somogyban jelenleg 47 önkormányzat esik a befizető kategóriába.
A program főbb céljai között szerepel:
- térségi alapinfrastruktúra és elérhetőség fejlesztése
- térségi közszolgáltatások fejlesztése
- térségi gazdaságfejlesztés
Továbbá településüzemeltetési célokra is lehet támogatást igényelni. A program keretében minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut.
A kormány biztosítja minden járásnak a minimumösszeget
A támogatás összege függ a járás gazdasági teljesítményétől, de a kormány biztosítja, hogy minden járás legalább egy bizonyos minimumösszeget kapjon. Ez konkrétan az idei évben járásonként 250 millió, a vármegyeszékhely járása esetében 500 millió forintos fejlesztést tesz lehetővé. Ez egész Somogyra vetítve jelenleg 2,25 milliárd forint.
A program fontos eleme, hogy a fejlesztési célokat a helyi közösségekkel együttműködve kell meghatározni. Legalább három önkormányzatnak vagy önkormányzati társulásnak kell konzorciumot alkotni, hogy részt vehessenek a programban. Lehetőség van arra is, hogy nemcsak azonos járás területén található önkormányzatok fognak össze, de nyilván egyet kell érteniük a terveket illetően.
A fejlesztési igényeket a fejlesztéssel érintett járás tekintetében a területileg illetékes főispánhoz kell benyújtani, aki a vármegyei közgyűlés elnökének azzal továbbítja, hogy azokat a főispán által jelzett határidőig vizsgálja meg és véleményezze, ugyanis a terveknek illeszkedni kell a szakpolitika fejlesztési céljaihoz. Tehát célszerű már most partnereket keresni, a fejlesztési elképzeléseket összehangolni, melyek bírálatára a vármegyei közgyűlés elnökének vezetésével Járási Fejlesztési Fórumok jönnek létre. A vármegyei közgyűlés elnökét távollétében vagy akadályoztatása esetén a vármegyei közgyűlés alelnöke helyettesíti.
A fejlesztési fórumok szerepe
A fórum, melynek tagjai a járási székhelyek és az önálló polgármesteri hivatalt működtető – beleértve a szolidaritási hozzájárulásra kötelezett – települések polgármesterei, tagjai, tevékenységükért díjazásban nem részesülnek. Nagyon lényeges elem, hogy nem népességarányos lesz a döntés – tehát nem a járásközpont dönt –, ugyanis a fórum minden tagja egy-egy szavazattal rendelkezik majd, és csak kétharmados többséggel lehet egy-egy felterjesztendő elképzelést továbbítani az illetékes minisztérium felé.
A program nem vált fel semmilyen más fejlesztési programot, hanem kiegészíti azokat. Ugyanúgy lehet a jövőben a már megszokott fejlesztési lehetőségekre is pályázni, melyekhez képest az a különbség, hogy ez esetben nem a pályázati kiírásokat kell figyelni településeinknek, hanem az egyszerűsített támogatási felhívásokra kell reagálniuk. A program sikeres megvalósítása hozzájárulhat a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez és a járások versenyképességének növeléséhez – foglalta össze az új program lényegét a somogyi közgyűlés elnöke a sonline.hu-nak.