Végleg az enyészeté lesz a Szent György-hegyen álló kápolna? (likebalaton.hu)

Rohamosan romlik a Szent György-hegyen álló Emmaus-, közismert nevén Ify-kápolna. Sajnos a torony állapota miatt számítani lehet arra, hogy leomlik az épület teteje pár év, de lehet, hogy néhány hónap múlva. 

 

Mindez azon a felmérésen derült ki, melyet Bögös András építész végzett el a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjában. A vizsgálatokkal kapcsolatos terveket és a szakember grafikáit a napokban néhány órás “Hirtelenkiállításon” mutatták be.

Ennek apropóján beszélgettünk a szakemberrel, aki az MMA oldalán így fogalmazta meg projektje lényegét: – Munkámmal egy a közös kulturális és épített örökségünk részét képző, ugyanakkor pusztulófélben lévő épületegyüttesre és az azt életre hívó rendkívüli személyiségre szeretném felhívni a figyelmet. A Szent György-hegyen álló kápolnát és remetelakot az ötvenes években építette saját kezűleg elvonulása helyszínéül a rendszerrel szövetkezni nem kívánó egyházfi.

Ezzel pedig akaratlanul is nyomott hagyott az építészet lokális történetében.

Hiszen amit terv és engedélyek nélkül, saját forma-és arányérzékének teret adva létrehozott, most is ott áll, kézzel fogható. „Aki járt már a kápolnánál, tudja, hogy ennél fenségesebb, szakrálisabb hely kevés van az országban.” (Nagy Káli Könyv) De sajnos az ideje véges, a természet lassan visszaveszi, ami az övé.

Az építészeti dokumentálásban, a meglévőségek megfelelő érzékenységű kezelésében hallgatói éveim alatti népi építészet felmérő táborok résztvevőjeként, később főleg műemléki rekonstrukciókkal foglalkozó tervezőirodák munkatársaként, majd keszthelyi és Balaton-felvidéki magántervezői tevékenységem során szereztem tapasztalatot. Célom az Ify-kápolna épületcsoportjának felmérése, dokumentálása és az elpusztult épületrészek tervi rekonstruálása mellett a védetté tétel lehetőségeinek feltárása. Ify Lajos egykori Szent György-hegyi otthonát – helyi értékmentő közösségekkel is konzultálva – méltó funkcióval szeretném ellátni, melyhez tervdokumentáció és makett készül – fogalmazta Bögös András.

A cikk folytatása itt elolvasható.