Sikeres szakmai vizsgával ért véget a hajózási technikus képzés, amelyet a Siófoki Szakképzési Centrum és a Balatoni Hajózási Zrt. együtt szervezett.
Az mostani oktatás 2021 decemberében kezdődött, s négy féléven át tanulták a közlekedési ágazati alapismereteket, a hajózás elméletét és gyakorlatát. A 772 órás programot navigációs ismeretek, hajógéptan és kishajóvezetés is kiegészítette – írja a sonline.hu.
A BAHART középtávú stratégiájának egyik pillére az erőforrások fejlesztése, melynek szerves részét képezi a munkavállalói állomány, így a hajósok folyamatos képzése is.
A Siófoki Szakképzési Cetrum célja az volt, hogy a régió munkaerő-keresletéhez legoptimálisabban igazodó képzési kínálattal rendelkezzen, amelybe jól illeszkedett a hajós képzés is. A munkaerőpiaci hatások és az iskolarendszerű utánpótlás képzés hiánya miatt döntött úgy a két szervezet, hogy 2018. őszén hajós képzést indítanak Siófokon.