Védjük együtt a Balatont!- Nők a Balatonért Egyesület (eletforma.hu)

Akik a Balatonnál élnek, a gyönyörű vidék árnyoldalait, nehézségeit is látják. És szerencsére sokan vannak olyanok, akik nap, mint nap tesznek is azért, hogy a tó és környéke még sokáig élhető, pihentető környezet maradjon. A Nők a Balatonért Egyesület tagjai már 26 éve ezért dolgoznak, mindannyian társadalmi munkában – írja az eletforma.hu a példaképeket kereső rovatában.

 

A Nők a Balatonért Egyesület 1995 évi megalakulás idején a Balaton túlzott foszforterhelése, az algásodás és a halpusztulás volt a balatoni civilek fő problémája – meséli Szauer Rózsa, a NABE elnöke. Alapító elnökünk, Simonné Zákonyi Tünde, a Balatoni Szövetség akkori elnökének, Simon Károlynak a felesége, úgy vélte, egy önálló női egyesület sokat segíthetne a férfiaknak, kifejezetten női feladatok átvállalásával. Az egyesület fő profilja a Balaton és környéke természetvédelmi értékeinek védelme. A mottónk: „Védjük együtt a Balatont!”. Sok kitartás, nagy szorgalom és alázat szükséges hozzá. Az alázat azért, mert a környezetvédelem és a nők társadalmi megbecsültsége egyaránt alacsony.

Kik lehetnek az Egyesület tagjai –  csak állandó lakosok, vagy a rendszeresen ott nyaralók is?

Egyedülálló az országban, hogy egy ilyen sok tagot számláló közhasznú civil szervezetben mindenki önkéntesként dolgozik. Az egyesületnek 700 tagja van, akik a tavat körbeölelve, lakóhelyük szerint 18 önálló csoportban tevékenykednek. Már Budapesten is van csoportunk. Jó a kommunikációnk, minden csoportnak saját honlapja és Facebook oldala van, levelezőlisták segítik a közös munkát. Igyekszünk folyamatosan és naprakészen információkkal ellátni nemcsak egymást, hanem minden balatoni polgárt is.

Az egyesület jó működésének egyik kulcseleme az, hogy nők alkotják a tagságot. Befogadóak vagyunk, állandó balatoni lakosok mellett sok nyaraló tagunk is van. Megvalósítható feladatokkal foglalkozunk, valódi együttműködésben. Egy nőkből álló szervezet esetén ez nem is meglepő, mert a családok egybetartásában és irányításában a nőknek nagy gyakorlatuk van. A kisebb és olykor nagyobb sikerek vonzzák az új tagokat. Legalább ennyire fontos, hogy minden csoport önállóan dolgozik a saját településéért, résztvevője a helyi közéletnek. Szerteágazó feladatokat vállalnak, ezek közé tartozik például a zöldfelületek rendben tartása és szépítése, részvétel a település jeles napjainak eseményein, környezetvédelmi foglalkozások szervezése az óvodákban és iskolákban.

Nők a Balatonért Egyesület
18 csoportban már 700 tagja van a Nők a Balatonért Egyesületnek (Fotó: nabe.hu)

Az egyesületet alapító nők közösen azon gondolkodtak, hogy a családok-háztartások irányítóiként milyen apró lépéseket tudnak tenni a társadalmi léptékű intézkedések mellé. Használjunk például foszfátmentes mosóport, mert az a szennyvízbe kerül. Óvjuk a zöldet, a fákat, a bokrokat. Ezek, a környezet állapotán általában, és különösen a tó állapotán javító minták beépültek az egyesület alapelveibe, megjelentek kiadványainkban. A tagok között sok pedagógus van, így az oktatás-nevelésben az irányelveink a mindennapok részévé váltak.

 

Milyen formában szólítják meg az embereket? 

Vannak hagyományossá vált programjaink, ilyen például a NABE Zöld Fesztivál, vagy a Víz Világnapjához kapcsolódó koszorúzó ünnep. Mióta megjelentek a mohó beruházók, új problémákkal, új kihívásokkal kell megbirkóznunk. A csopaki móló és a Kerekedi öböl védelme, a jelenlegi strand helyére tervezett balatonföldvári vitorláskikötő generálta konfliktusok kezelése az aktuális feladataink. Elfogytak legnépszerűbb kiadványaink, a Balaton könyve és a Balaton társasjáték, szeretnénk újranyomtatni őket.

A mögöttünk álló huszonhat év tevékenységének  van egy szép íve, a természeti értékek védelmében számos sikert könyvelhettünk el, ezt tükrözik a kitüntetéseink is. Megkaptuk a Balaton-díjat, 2000-ben az Év civil szervezete voltunk, Veszprém megye Érdemrendjével tüntették ki az egyesületet, Pro Natura Emlékplakettet kaptunk, ezeken túlmenően pedig a helyi csoportok, csoportvezetők saját településükön is rangos elismeréseket vehettek át. A mostani problémák azonban kezdenek túlnőni egy civil szervezet lehetőségein.

 

Önök hogy tapasztalják, milyen állapotban van most a tó és környéke? 

A Balaton most jó állapotban van. De, hogy néhány év múlva is így lesz-e? Nos, ezért aggódunk. – feleli Dr. Hajósy Adrienne, az egyesület programvezetője. A tó jó állapotának a megmaradásáért a természet teheti a legtöbbet, ha hagyják. Sajnos, nem mindig hagyják, az utóbbi években egyre kevésbé. Átgondolatlan beruházások, a gombamód szaporodó lakóparkok a tóparton, a sok új vitorláskikötő-terv, a parti zöldterületek és a parti sétányok csökkentése, a nádasok irtása, és mindezekkel összefüggésben az iszaposodás fenyegető árnya jelentik a közeljövő legnagyobb problémáit.

Balatoni vitorláskikötő
Egyre több vitorláskikötő épül a Balaton partján (fotó: deposotphotos.com)

Az önálló Balaton törvény megszűnt, beolvadt az országos területrendezési törvénybe. Ebbe a kerettörvény-jellegű jogszabályba nem fért bele valamennyi Balatonra vonatkozó speciális szabály, különös tekintettel a környezetvédelmi szabályokra. Ígéretek szerint a készülőben levő kormányrendeletekbe épülnek majd be. A balatoni polgároknak valódi véleményezési és beleszólási jogot kellene biztosítani, hogy az itt élők szempontjai is bekerülhessenek a rendeletekbe. Formális hozzászólási lehetőséget különféle jogszabályok ugyan biztosítanak, de el kell érni, hogy a döntéshozók meg is halljanak bennünket. Ez az idei év legfontosabb feladata. Az itteni népesség számára a Balatont védő, jó rendeletek megalkotása a szó szoros értelmében létkérdés, mert a turizmus a legfőbb “munkáltató”. Mi, akik itt élünk a tó partján, tudatában vagyunk annak, hogy életminőségünk és anyagi gyarapodásunk függ attól, milyen lesz a Balaton 5-10 év, vagy egy emberöltő múlva.

A polgárok megszólításának, és akaratuk döntéshozókhoz történő eljuttatásának szép példája a nem a Balatonra való, nagy sebességű vízi járművek (jetski, hyperjet) elleni fellépés. Több ezren írták alá a petíciónkat, melyben azt kérjük a döntéshozóktól, hogy ne engedjék meg ezeknek a járműveknek a használatát a tavon. Maradjon a Balaton “családi paradicsom”! Már az országgyűlés előtt van a vízi törvény sebességkorlátozást bevezető módosító javaslata. Reméljük, még a jetskik tömeges megjelenése előtt megszavazzák a javaslatot – írja az eletforma.hu, amely a NABE támogatási lehetőségeiről is tájékoztat..