Védettségi igazolvánnyal rendelkező nagymamát lehet kölcsönözni Tapolcán (82nullanulla.hu)

Az új szabályok értelmében különböző helyeket, mint például mozit, színházat, vagy éppen könyvtárat a 18. éven aluli fiatalok csak felnőtt kísérővel látogathatnak. A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum közzétett egy igencsak érdekes, de annál találóbb posztot a facebook oldalára. Ebben azt írják, hogy az intézményt hétköznap (kedd és péntek között) 14-18 óra között látogató 18 éven aluli fiatalokat a helyi Tapolcai Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező önkéntes nagyijai kísérik majd a könyvtárba.

Dr. Décsey Sándor az intézmény igazgatója a 82nullanulla.hu helyi portálnak  elmondta, hogy a november 11-óta tegnap nyithattak ki először, és mint igazgató ő vállalta első körben azt a feladatot, hogy a beléptetésnél ellenőrzi a védettségi igazolványokat. Azonban érkezett több fiatalkorú is, akik vagy kölcsönözni szerettek volna, vagy visszahozni könyveket, viszont mivel egyedül érkeztek, ezért nem mehettek be a jogszabály miatt az épületbe. Ekkor merült fel az igazgatóban, hogy ezt a problémát valahogy orvosolni kell, hiszen egy 12 vagy egy 15 éves fiatal már nem biztos, hogy szülői kísérettel érkezne a nekik kialakított gyerekkönyvtárba.

Mivel a jogszabály nem kötelezi a fiatalkorúakat, hogy kizárólag hozzátartozóval léphetnek be, ezért még tegnap este felvette a kapcsolatot a Tapolcai Nőklubbal, hogy a segítségüket kérje ennek az ügynek a megoldásában.

Hétfő estére már meg is szervezték az egész folyamatot és a Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező tagjai, akik jellemzően nyugdíjas hölgyek, kétóránkénti váltással vállalták, hogy a könyvtárhoz egyedül érkező fiatalkorúakat elkísérgetik az épületen belül
– mondta el Dr. Décsey Sándor igazgató.