Varga Imre nevét ma sokan ismerik, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Szobrai ott állnak köztereken, intézmények előtt, szülővárosában Siófokon pedig különösen nehéz úgy végigmenni, hogy ne találkozzunk valamelyik munkájával. A legtöbben úgy gondolnak rá, mint egy világhírű szobrászra, aki biztos kézzel formált történelmet és emberi sorsokat bronzba és kőbe.
Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy mielőtt mindez elkezdődött volna, Varga Imrének volt egy másik élete is, ahol nem a véső, hanem a botkormány volt a kezében. 2019-ben, halála évében kerültek igazán felszínre, amikor a Magyar Repüléstörténeti Társaság évkönyvében Dr. B. Stenge Csaba feldolgozta Varga Imre repülős múltját.
A repülés volt az első szerelem Varga Imre életében
A negyvenes évek elején, alig húsz évesen jelentkezett a magyar légierőhöz, és bekerült a kassai repülőakadémiára. Ez nem az a hely volt, ahol bárkit átrugdosnak, aki nem bírta a fegyelmet, a nyomást és a terhelést, az kiesett. Ott nem számított, ki honnan jött, csak az, hogy bírja-e idegekkel, de Varga Imre bírta. A háború előrehaladtával Ferihegyre vezényelték, egy német romboló átképző alakulathoz. Itt magyar és német pilóták együtt dolgoztak, repültek, vállalták a kockázatot. A gép, amire átképezték őket, a Messerschmitt Me 210 volt – gyors, erős, de kiszámíthatatlan. A pilóták között nem véletlenül volt rossz híre, megbüntette azt, aki hibázott. Nem csak repült, de az átképzésben is segített, nyelvtudása miatt sokszor rajta múlt, hogy magyar és német pilóták megértsék egymást. 1944 tavaszán jött az első igazán komoly próbatétel. Amerikai bombázók indultak Budapest felé, a levegő megtelt ellenséges vadászgépekkel. Varga Imre gépe is felszállt, ráadásul kevés lőszerrel, ami a levegőben nagyon rossz előjel volt. A találkozás nem maradt el. Az amerikai P–38-as vadászgépek rátapadtak a kötelékre, lövések csattantak, a gép találatot kapott. A rádiós megsérült, és Varga Imre sem úszta meg: egy páncéldarab sebesítette meg. Ennek ellenére sikerült leszállniuk. Élve visszatértek, ami ebben a helyzetben már önmagában teljesítmény volt.
Gyorsbombázóként kapta az első elismerést
Varga Imre hamarosan gyorsbombázó századhoz került, Hajdúböszörménybe, majd a keleti front közelébe. Alacsonyan repültek, ellenséges terület felett, légelhárítás és vadászok árnyékában. Voltak napok, amikor “csak” a földről lőttek rájuk, és voltak olyanok is, amikor a levegőben is üldözték őket.
1944 decemberében történt az, hogy Varga Imre megkapta élete első kitüntetését, de nem Magyarországon és nem magyar katonai vezetők adták át neki. A háború kellős közepén a német hadsereg tüntette ki, és megkapta a német II. osztályú Vaskeresztet. Nem a művészetéért, hanem azért, mert pilótaként helytállt, elsősorban a német átképző alakulatnál végzett kemény munkája és az ott repült veszélyes feladatai miatt. Ez volt Varga Imre életének első elismerése. A háború végén amerikai hadifogság, majd hazatérés következett. A repülésnek vége lett, nem volt több felszállás és bevetés. Csak ezután fordult végleg a művészet felé, és innen indult az a pálya, amely világhírűvé tette.
Amikor ma Siófokon elsétálunk egy Varga Imre-szobor mellett, ritkán jut eszünkbe, hogy az alkotó egyszer a levegőben tanulta meg, mit jelent felelősséget vállalni, dönteni, és túlélni. Pedig ez is része volt annak az embernek, aki később formába öntötte a történelmet – írja a sonline.hu.