Valami megint bűzlik a Balaton-parton (veol.hu)

Szanyi Szilvia, Balatonfűzfő polgármestere újabb Facebook-posztot osztott meg a települést és környékét érintő, bűzös szaggal járó gázok megszüntetése elleni küzdelemről – írja a veol.hu.

 

„A rendkívül súlyos, közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból is aggasztó eset, amely Balatonfűzfő, Papkeszi, Királyszentistván és Balatonkenese lakott területeit érinti, a településünk határában működő egyik gazdasági társaság tevékenységéhez köthető. A lakosság naponta tesz bejelentéseket a környezetvédelmi hatóságoknál. Bejelentésemre több alkalommal is kivonultak a helyszínre a helyi hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelem mobil laborja, akik a királyszentistváni Nitrokémia Zrt. üzemi területén ammónia nevű szúrós szagú, gáz jelenlétét mérték a levegőben” – írja Szanyi Szilvia a Facebook-bejegyzésben.

Tekintettel arra, hogy a mérések csak több órával az események észlelése után történtek, nem zárható ki annak lehetősége, hogy időközben a megengedett határértéket meghaladó mennyiségű mérgező gáz juthatott ki a lakott területekre. Ennek szagát közterületről közvetlenül érzékelték több alkalommal is.

A polgármester tudomása szerint VE/30/03892/2025 számon környezetvédelmi hatósági ellenőrzési eljárást folytatnak az ügyben. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésének 11. pontja értelmében az önkormányzatnak helyi környezetvédelmi feladatai vannak, az eljárás érinti jogos érdeküket. Továbbá a város strandokat, csónakkikötőt, csillagvizsgálót, szálláshelyeket tart fenn, melynek forgalmához gazdasági érdek is kapcsolódik. A szaghatás az idegenforgalomra kedvezőtlen hatású lehet, a turisztikai befektető cégeket elriasztja. A szaghatás a lakosságban félelmet szül, befolyásolhatja a szülőket, hogy mely oktatási, nevelési intézménybe írassák be gyerekeiket, vagy elköltözzenek egészséges környezetbe. Ennek is gazdasági hatása van.

 

Környezetvédelmi eljárás indult

Kontrát Károly képviselő egyeztetett a kormányhivatallal és Kern Tamás kabinetfőnökkel ez ügyben. A környezetvédelmi eljárás elindult. Feltételezésük szerint a Nitrokémia Zrt. jelentős károkat szenvedett el az ismeretlen cég által használt, ismeretlen összetételű anyagok következtében, melyek súlyosan károsították a vállalat technológiai berendezéseit. Mivel a Nitrokémia Zrt. állami tulajdonú vállalat, megítélésünk szerint közvagyon károsodása is felmerül, így feltételezik, hogy a környezetkárosítás bűncselekménye miatt ismeretlen tettes ellen megtörtént a büntetőfeljelentés.

 

A gáz tartós jelenléte a lakosság egészségére is súlyos veszélyt jelenthet

Balatonfűzfő Város Önkormányzata az ügy tisztázása és a környezet biztonságának mielőbbi helyreállítása érdekében szakértők bevonásával kíván közreműködni. Vállalják, hogy független, akkreditált laboratórium segítségével megvizsgáltatják a területen található anyagokat. Céljuk, hogy támogassák a hatóságok és a rendőrség munkáját, valamint pontos képet kapjanak arról, hogy milyen vegyületek kerültek ki a környezetbe, illetve mely anyagok találhatók jelenleg a medencékben és a tárolókban.

A lakossági visszajelzések és az érzékszervi tapasztalatok alapján feltételezhető, hogy a kibocsátott anyagok között ammónium, metil-alkohol, aceton, metil-propil vegyületek, valamint kén-hidrogén is előfordulhat. E vegyületek tartós jelenléte nemcsak a környezetre, hanem a lakosság egészségére is súlyos veszélyt jelenthet, különös tekintettel arra, hogy a szennyező anyagok zárt nyílászárókon keresztül is érezhetők, és folyamatos belélegzésük már hetek óta elkerülhetetlen.

 

Ezért kérik a hatóságokat, hogy:

  • kötelezzék a szennyező vállalatot a medencékben és tárolókban jelenleg elhelyezett anyagok azonnali, zárt helyre történő áthelyezésére vagy azok szakszerű elszállítására,
  • a szennyezés elhárításával és a környezeti károk felszámolásával kapcsolatos minden költséget a károkozó gazdasági társaság viseljen,
  • valamint gondoskodjanak arról, hogy a jövőben ne kerülhessen semmilyen, a környezetre vagy az emberi egészségre veszélyes anyag a levegőbe, a talajba vagy a vízkészletekbe, se tartályos autókon keresztül, se vezetéken – írta bejegyzésében a polgármester.