Somogyban hullott a legtöbb eső a vasárnapi felhőszakadás nyomán. Több településen egyhavinak megfelelő csapadék esett, utakat mosott el a víz, udvarokba tört be és házakat veszélyeztetett. Sok helyen most, a felhőszakadás után is zajlik a mentés- írja a sonline.hu.
Somogy megyében esett a legtöbb eső vasárnap az országban. Noha narancsszínű riasztás volt érvényben a vármegyére, arra nem számítottak a települések lakói, hogy ekkora felhőszakadás érkezik.
Rövid idő alatt akár egyhavinak is beillő csapadék is hullott a vármegyében. Csökölyben az árkok úgy megteltek, hogy az utat is elöntötte a víz. Ugyanez történt Jákóban is, ahol a falu fő utcáján állt a víz, de a házak udvarára is benézett. – Nálunk nem vízelvezetők vannak, hanem szikkasztó árkok, amik nem bírtak el ezzel a mennyiséggel, mondta Horváth Anita, polgármester. Hozzátette: soha nem volt még akkora vihar, hogy a házakhoz is befolyjon a víz. Igaz az épületekbe nem tört be, de körbevette őket. – Most csillapodott az eső, de azt a jelzést kaptuk, hogy újabb hullám várható, adott hangot aggodalmának a településvezető.
A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletesétől a portál megtudta: a vármegyében egyedül Jákóban, egy háznál szivattyúznak a kadarkúti tűzoltók, ahova be is folyt az esővíz. Kadarkúton is nagy pusztítást végzett a vihar, állt a víz a szántóföldeken.
Bárdudvarnokon is utakat öntött el a nagy mennyiségű csapadék. Ferencz Tamás polgármester arról tájékoztatott, hogy jelenleg is zajlik a mentés a településen, ahol a rengeteg csapadék hordalékot és sarat mosott le az útra. – Próbáljuk megtisztítani az utat, de fakidőlések is voltak, igyekszünk eltávolítani az akadályokat önkéntesek segítségével, mondta a településvezető.
Osztopánban a kereszteződésben hömpölyög a víz.
Osztopánban a Petőfi és a Vörösmarty utca kereszteződésében az úttesten hömpölyög a sáros víz, ami a szántóföldekről zúdult le. Olyan, mintha csak egy tó keletkezett volna a falu kellős közepén. – Az autók most megindultak ugyan, de elég veszélyes ezen a vízen átmenni, mert törmeléket is hozott magával, mondta a sonline.hu érdeklődésére Kovács Gyula, polgármester.
Az útszakaszon a rendőrség tájékoztatása szerint teljes útzár van érvényben, a lezárás várhatóan több órás lesz, így aki teheti másik útvonalat válasszon. A Kaposvár felől érkezőket visszafordítják, Somogyvár felől pedig Bodrog irányába lehet kerülni- olvasható a portálon.