Uniós pénzből építenek luxus rehabilitációs központot a balatoni golfklubban (24.hu)

1,7 milliárd forint állami támogatással épül a hotel, ahová élsportolókat és magas jövedelmű vendégeket várnak, a rehabilitációs központ 1,5 milliárd forint uniós pénzt is kapott – írja a 24.hu.

Vagács András, a balatonudvari Balaton Golf Club tulajdonosa az 1,7 milliárdos állami támogatás mellé uniós pénzt is felmarkolt cégével az ötcsillagos Royal Golf Hotel megvalósításához. Utóbbit mindössze egy apró, a lenti képünkön a jobb alsó sarokban látható tábla jelzi, e szerint az X. Center Irodaház Kft. 1,5 milliárd forintot igényelt egy szállodai színvonalú „Post-Operatív Rehabilitációs Központ” megépítésére.

 

Az uniós projekt összefoglalója alapján egy olyan ötcsillagos hotel kialakítását tervezik Udvariban

ahol élsportolók és magas jövedelemmel rendelkező magányszemélyek sérülés és műtét utáni rehabilitációja, elsősorban golf és egyéb sportolási lehetőségek, valamint wellness szolgáltatások érhetők el egy helyen, luxus körülmények között.

A balatonudvari golfpályát 2017-ben vásárolta meg Vagács cége, a Vaperty Investment Zrt. 390 millió forintért, majd két évvel később az X. Center Irodaház Kft. a vételár több mint négyszeresét, 1,7 milliárd forint állami támogatást kapott egy ötcsillagos szálloda megépítésére, ehhez jött hozzá az uniós támogatás.

 

Honnan jön az uniós pénz?

A gazdaságfejlesztési opeartív program „intelligens szakosodási tőkeprogramjából” érkezik a támogatás az X. Center Kft.-be, tőkeágon, a tulajdonostárs közvetítésével: tavaly októberben jegyezték be a cég tulajdonosának a Finatech II Kockázati Tőkealapot, ez hozza magával az uniós forrást. Az alap felett a Finatech Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. diszponál, ennek dolga, hogy ígéretes hozammal kecsegtető kis és közepes vállalkozásokat hajtson fel, és helyezze ki ezekbe a közpénzt. A tőkeprogram honlapja szerint 2-7 évre tervezik a beszállást, arra nézve nincs kapaszkodó, mekkora hozamot várnak el a visszavásárlás időpontjában. A megcélzott iparágak között található a leírás szerint az „egészséges társadalom és jólét”, erre húzták fel a rekreációs központ tervét.

A Balaton északi partján, Balatonudvari és Örvényes között fekvő golfpálya a 2000-es évek közepén fejlesztett komplexum az akkori tudósítások szerint 1,3 milliárd forintos beruházással készült el, és csaknem 300 millió forint állami támogatáshoz jutott a Széchenyi-terv keretében, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. pedig egymilliárd forintnyi euróalapú hitellel finanszírozta. Ebből a pénzből nem sokat láthatott viszont az állam: 2016-ban legalábbis kamatokkal együtt megközelítőleg 1,5 milliárd forint tartozásról tudott a HVG, és ennek ötödéért kelt el végül a vagyon a felszámolás során. A kormány 2015 nyarán stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a tulajdonost, a Royal Balaton Golf & Yacht Zrt.-t, amely ekkor már felszámolás alatt állt.

A golfkomplexum uniós támogatására rákérdeztünk a forrást biztosító Finatech II Kockázati Tőkealapnál. Arra voltunk kíváncsiak:
milyen szolgáltatások lesznek a rehabilitációs központban?
Hogyan kapcsolódik ez a szolgáltatás a golfhoz és a Kisfaludy-program támogatásával megvalósuló hotelépítéshez?
Ki lesz a rehabilitációs központ vezetője?

A 24.hu teljes cikke itt érhető el.