Újrakezdésre készülve a Balatonon – már vannak bíztató jelek (vitorlazzitthon.hu)

A koronavírus járvány okozta válság és veszélyhelyzet minden balatoni szereplő számára nagy kihívást hozott. Sokan megpróbálták a szolgáltatásaikat új üzleti alapokra helyezni, mások kivárnak. Szakértők szerint a korlátozások feloldása után elsőként minden bizonnyal a belföldi turizmus indulhat újra, amelyben nagy szerepe lesz a Magyar Tengernek. Az idei esztendőben az aktív turizmus és a sport is felértékelődhet a tó körül. Fekete Tamással a Magyar Turizmus Szövetség alelnökével készített interjút a Vitorlázz Itthon

Nagyon nehezek ezek a napok mindenki számára, egyrészről azért, mert óriási a bizonytalanság a pandémiás helyzet miatt – mindenki félti a családját, barátait, közösségét,  a szolgáltatók pedig féltik munkavállalóikat – fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Fekete Tamás kifejtette:  megnehezíti a kialakult helyzetet, hogy nagyon nagy a bizonytalanság: nem lehet tudni, hogy meddig tart majd a veszélyhelyzet a COVID-19 vírus miatt és nem lehet tudni azt sem, hogy mikor lehet újra indulni.

A szakember szerint azért vannak jelek és egyre több jel mutat abba az irányba, hogy remélhetően a közeljövőben lesz valamiféle változás. „A napokban olvashattuk, hallhattuk, hogy nagy hazai autógyártó cégek újra indultak, vagy tervezik az újra indulást. Ez valamiféle enyhülést előre jelezhet, hiszen ha ezek a nagy gyártócégek lehetőséget kapnak az elindulásra akkor bízom benne, hogy előbb-utóbb a turizmus területén is megtörténhet” – fogalmazott az alelnök. Hozzátette: erre utalnak azok a jelek is, melyek a szomszédos országokból érkeznek. Ausztria már bejelentette, hogy újra próbálja indítani turizmusát május-június folyamán, Csehország is hasonlóan tervez. Sőt ők még bizonyos könnyítéseket már április végén megtesznek és fokozatos indulással június közepéig teljes restartot fog venni a turizmus-vendéglátás ágazat. „Bízom benne, hogy ezek azt mutatják, hogy hamarosan Magyarországon is elindulhat a turizmus.” – fejtette ki.

Beszélt arról is, hogy egyértelműen látszik, hogy az első, ami elindulhat az a belföldi turizmus. Az országok közti áramlás és a külföldi vendégek érkezése szerinte egy második lépcsős folyamat lehet. Fekete Tamás De bízik abban, hogy aktív turisztikai termékekkel készülve, rövidebb turisztikai csomagokat kialakítva akár csak a hétvégére koncentrálva sikerül majd minél több magyar embert megmozdítani és a Balatonra csábítani. Hozzátette: a SZÉP-kártya biztosította lehetőségekkel is tudnak a magyar állampolgárok élni. Remélik, hogy ez valamiféle könnyebbséget jelent számukra.

Fekete Tamás szólt arról is, hogy a Balaton, mint sportdesztináció már évek óta jelen van. A tapasztalatok szerint most a pandémiás időszakban is sok embernek megfordul a fejében: ahhoz, hogy egészségesek tudjunk maradni mozognunk kell. Erre kiváló alkalom a kerékpározás, a túrázás, csakúgy, mint a vitorlázás és a kajak-kenuzás. Erre már egy nagyon jól előrehaladott projekt van a Balatonon kiépített túrakikötőkkel, ott elérhető eszközállománnyal. „Bízunk benne, hogy ezek közül is egyre többen kinyithatnak, hiszen a vízisportoknál nagyon könnyű a megfelelő védőtávolságot betartani. Mindezt úgy, hogy közben élményhez jutunk, rekreálódunk, fejlesztjük az egészségünket, az állóképességünket. Remélem,  hogy az emberek is felismerik: annak érdekében, hogy egészségesek tudjunk maradni és az ilyen járványok a legkevesebb áldozatot tudják szedni mi magunk is felelősek vagyunk, nekünk is tenni kell ezért. Ehhez tartozik az aktív életmód amihez jobb helyszínt találni, mint a Balaton nem is lehet – fogalmazott az alelnök.

A teljes interjú a www.vitolazzitthon.hu oldalon érhető el.