A tavalyi tenderekre túl drága ajánlatok érkeztek, ezért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. újra közbeszerzéseket írt ki a balatoni vasútállomások felújításának a tervezésére. A két nyílt felhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.
Az első tender a dél-balatoni vasútállomások épületei tervezésre vonatkozik. Balatonaligától Balatonfenyvesig 13 állomás felújítását kell megtervezni.
A másik közbeszerzés a 9 észak-balatoni vasútállomást tartalmazza, de a peronok korszerűsítését 10 állomáson kell megtervezni.
Mindkét tendert az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében finanszírozza a NIF. Mindkét esetben az tehet ajánlatot, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben középület tervezéséből legalább nettó 100 millió forint árbevétele származott. Az ajánlatok beadási határideje március 13, az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség.
Az előzményekhez tartozik – erről írt a Napi.hu is – hogy tavaly nyáron ugyanerre a tervezésre írt ki hasonló két tendert a NIF. Ezek azonban eredménytelenek lettek, mivel túl drága ajánlatok érkeztek. Az IKOP-ból akkor a dél-balatoni vonalra 150 millió, míg az észak-balatonira 130 millió forintja volt az ajánlatkérőnek. Az ajánlattevőket és az ajánlati árakat nem közölte a NIF.
A NIF tavaly áprilisban tette közzé a Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciója elkészítéséről szóló nyílt közbeszerzést, ezt azonban visszavonta – írja a napi.hu.