Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a főnixmadárként újraéledt és újraszervezett Keszthelyi Közhasznú Vízimentő Egyesület. Rengeteg céllal, tervvel várják a nyári szezont az Egyesület új vezetői Molnár Máté és Puskás Ádám.
1984-ben kezdtek el szervezkedni keszthelyi fiatalok egy vízimentőcsapat létrehozása kapcsán. Hivatalos formát 1988-ban öltött a társulás, abban az évben már nemzetközi képzéseken is részt vettek, 1990-ben jegyezték be őket. Bázisuk jelenleg is Vonyarcvashegyen található, amely a kezdetekkor egy uszálykikötő volt. 15-20 méter magas kőhegy magasodott a mai kikötő közepén, hiszen a környező bányákból idehordták a teherautók a dolomitot. Az alapítók kezdték el a mai formát kialakítani és közforgalmi kikötőt csinálni a teherrakodóból.
Elsősorban mélyvízi mentés volt a fő profilja az egyesületnek, akkor még az önkéntes vízimentők állandó futási engedéllyel rendelkeztek a Balatonon – idézi fel a kezdeteket Molnár Máté, az egyesület elnöke. – Majd később ez kibővült a strandi mentéssel. Fölfelé Balatonedericsig, lefelé pedig Keszthelyig tartott az egyesület hatásköre, ahol strandi vízimentést folytattak.
Az egyesület sokáig aktívan közreműködött a balatoni vízimentésben, majd hosszú időn keresztül Csipkerózsika álmát aludta, s most főnixmadárként éled újra, teljesen önkéntes alapon, mindenféle juttatástól mentesen.
A cikk folytatása itt elolvasható.