Új pavilonnal bővült a csopaki Park Villa Panzió és Konferenciaközpont. A beruházás 40 millió forintba került, ebből 13,5 millió forintot a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program biztosított, a fennmaradó összeget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) fedezte saját költségvetésből.
Itt, a Balaton-felvidéken négy látogatóközpont, négy idegenforgalmi hasznosítású barlang, két erdei iskola, egy tájház és közel harminc tanösvény szolgálja az érdeklődőket, az ökoturisztikai infrastruktúrát. Az elmúlt tíz évben közel száz százalékkal nőtt a látogatószám, tavaly 500 ezren váltottak jegyet – mondta el Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. A veol.hu tudósítása szerint pavilon az Angolkisasszonyok egykori nyaralójából kialakított Park Villa Panzió elé épült, melyet a BfNPI üzemeltet.
Rácz András köszöntőjében többek között arról is beszélt, hogy a nemzeti parkok számára hamarosan olyan pályázati lehetőség nyílik meg, amelyben komplex elektromoskerékpár-fejlesztési programok kidolgozására nyílik lehetőség.
Korábban itt egy romos épület állt, az új pavilon fedett kiülőt biztosít a vendégek és a BfNPI központjába érkező érdeklődők számára. A tervek szerint a pavilont a helyi nagycsaládosok, iskolások, óvodások is használhatják majd.
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a következő generációt kell a természet szeretetére nevelni. Hisz abban, hogy ezt csak úgy lehet megtenni, ha ennek a generációnak a tagjai sokat van a természetben.
Hiányosságunk volt, hogy nincs a parkban elég bográcsozó és kiülő. Ez egy közösségi tér lesz, itt lehet majd különféle délutáni programokat szervezni, például sütögetést, hiszen van mosdóblokk is, és kerékpár-tárolási lehetőség. Szeretnénk felajánlani a pavilont a helyieknek is, lehet ez akár egy szülinapi zsúr helyszíne – mutatott rá Puskás Zoltán, a BfNPI igazgatója.
A pavilon mellett néhány új játékkal felújították a régi játszóteret, és egy kültéri fitneszpark is épült.