Új terepjáróval erednek az orvhorgászok nyomába (sonline.hu)

Új terepjáróval bővült a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. flottája. Az őszi haltelepítések és a süllőszezon idején kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a halőrzésre, a gépjármű már szolgálatba is állt.

– Minden földi jóval, technikai plusszal fel van szerelve a gépjármű és nagy segítség a társaságnak – mondta Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója.

A napokban vették át a gépjárművet Budapesten. A Magyar Országos Horgász Szövetség pályázatának segítségével a jármű vételárának felét kellett csak kifizetnie a halgazdálkodási társaságnak. Öt év múlva kerül tulajdonukba, addig a fenntartást is finanszírozza a szövetség – tudta meg a sonline.hu.

– Ez a gépjármű úttalan utakra is segít eljutni. A balatoni partszakaszok nagy része jól megközelíthető, de a csatornaszakaszokon, illetve a töltéseken az időjárási viszonyok meg tudják nehezíteni a közlekedést – emelte ki Havranek Mihály.

A késő tavaszt idéző novemberben is sok horgászra számítanak, tizenhat halőrük a süllőszezon miatt fokozott figyelemmel kíséri a kijövő csónakokat, vitorlásokat. Ellenőrzik a zsákmányt és annak lekönyvelését is.

– A balatoni területi jegyeknek van egy mennyiségi kvótája, a maximum, hogy száz nemes vagy védett halat lehet fogni – hangsúlyozta Havranek Mihály. – Mivel az év vége felé tartunk, sokan takarékoskodnak a kvótájukkal, és a fogási naplóba nem írják be a horogra került uszonyosokat. Ugyancsak régi trükk, hogy a három kiemelt példányból csak egyet jegyeznek be a horgásznaplóba. Nemrég pedig egy sorhorgos orvhalászt értek tetten Badacsonylábdihegynél. A 83 éves férfi négy süllőt, két gardát, egy harcsát és dévérkeszeget is fogott.

Havranek Mihály szerint javult a helyzet amióta Büntető törvénykönyvben önálló tényállásként jelent meg az orvhalászat. Súlyos esetben akár két év szabadságvesztéssel sújthatják a bűnösöket.