Új sportcentrum épül a piac mögött Fonyódon (sonline.hu)

Az utolsó simításokat végzik a vadonatúj fonyódi sportcsarnokon, amely már májustól a sportolni vágyók Mekkája lehet a balatoni városban. További fejlesztéseket is terveznek mellé – írja a sonline.hu.

 

A régi sportcsarnok rossz állapotban volt, s mivel nem bővíthető parkolókkal, focipályákkal, edzőpályával, ezért építettek újat.

– 2016-ban 1,2 milliárd forint társaságiadó-támogatást (tao) ajánlott fel a helyben oktatóközponttal rendelkező General Electric a sportcsarnok építésére, amelyet az állam további 300 millió forinttal egészített ki – mondta Hidvégi József, Fonyód polgármestere. Az építőanyagárak időközben elszálltak, ezért újabb taoforrásokat kellett keresni, s az utolsó számlához további összeget is hozzá kell tennünk, de ezzel befejeződik az építkezés.

Hidvégi József elmondta: az új sportcsarnok építése az első lépés egy nagyobb projekt indulásához, ugyanis új sportcentrumot alakítanak a piac mögötti négyhektáros területen.

– Benyújtottuk a pályázatunkat két új focipályára, de tervezünk ide fitneszparkot, grundfocipályát és teniszpályákat is – részletezte. – Fontosnak tartom az egészséges életmódhoz a rendszeres sportolást, és Fonyódon a megyei másodosztályú labdarúgásban egyedülálló módon megvan az összes utánpótláscsapat. Ez azt jelenti, hogy a Petőfi Sportegyesületnél 140 fonyódi gyerek focizik. Emellett vízi sportokban, röplabdában és kézilabdában is vannak csapataink.

Ezért a jelenlegi sportcsarnok kihasználtságával nincs gond, szinte sorban állás van a helyi iskolák között, hogy ki használhatja legközelebb a létesítményt. Gyakran testnevelésórát is tartanak itt, így várhatóan az új létesítmény kihasználtságára sem lesz panasz – írja a sonline.hu.