Fogvatartottak építenek új oktatási központot Balatonlellén (Magyar Nemzet)

A büntetés-végrehajtási szervezet és a Nemzeti Védelmi Szolgálat várhatóan 2022-ben elkészülő, új oktatási központot létesít a személyi állomány képzése, valamint rekreációjának támogatása érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet a BVOP kommunikációs főosztályának vezetőjétől.

 

Makula György bv. ezredes, szóvivő elmondta: a Balatonlellén elhelyezkedő egykori belügyminisztériumi üdülő felújítása fogvatartotti munkaerő bevonásával történik. A beruházás befejezését követően a komplexum korszerű, komfortos közösségi tereiben szakmai továbbképzéseknek, konferenciáknak ad helyet, illetve pihenési lehetőséget is kínál majd a munkatársak és hozzátartozóik számára.

A szóvivő hangsúlyozta, az elítéltek foglalkoztatása a biztonsági előírások maximális betartásával történik. A foglalkoztatás az elítéltek képzése, oktatása mellett a munkáltatásukat is jelenti, és a reintegráció fontos része. Börtöneinkben megközelítőleg hatvan hiányszakmában szerezhetnek OKJ-s szakképzettséget a fogvatartottak. Aki a szakképzésben részt vesz, szakmai gyakorlatot is szerez a tanult szakmában belső, illetve külső munkáltatás során, ezzel is erősítjük a szabadulás utáni sikeres munkavállalási esélyeket.

Munkájukért a jogszabályban előírt mértékű munkabért kapnak, amelyből segíthetik az otthon maradt családtagokat, valamint tartalékolhatnak a szabadulás utáni újrakezdéshez.

Legutóbb novemberben az Alapvető Emberi Jogok Biztosának Hivatala közölte, hogy fogvatartottak újítanak fel egy gyerekotthont. A hivatal közleménye szerint a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola Rumi Különleges Gyermekotthonába látogatott november 12-én Kozma Ákos ombudsman és Tóth Tamás bv. altábornagy, bv. főtanácsos, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Az alapvető jogok biztosának kezdeményezésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerepet vállal az intézmény felújításában.

Az előzmény, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársai június 16-án előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatot folytattak a gyermekotthonban, ahol néhány hiányosságot tapasztaltak. Az AJB-125/2021. számú ombudsmani jelentés feltárta, hogy az intézmény nem rendelkezik egyebek mellett közös nappalival, sportolásra és a látogatók fogadására alkalmas teremmel, illetve helyiséggel, valamint a terápiás célú foglalkozásokhoz, korrepetáláshoz szükséges csoportszobával, továbbá a gyermekotthon udvara nincs körbekerítve.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vállalta az ombudsmani jelentésben foglalt ingatlannal kapcsolatos hiányosságok orvoslását, az intézmény felújítását.  Ennek keretében  a BVOP felújít többek között egy terápiás célú foglalkozásokhoz alkalmas csoportszobát, elvégzi az udvar körbekerítését, valamint sportolásra és látogatók fogadására alkalmas helyiségeket alakít ki – írja a Magyar Nemzet.