3600 darab kétnyaras balint telepített a Balatonba pénteken Siófoknál a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A haltelepítést élénk érdeklődés kísérte az Aranypart keleti felénél, horgászok és itt nyaraló turisták is kíváncsiak voltak az eseményre.
Az utóbbi években a Balatonon érezhetően csökkent a balin állománya, emiatt kezdett el foglalkozni a társaság mesterséges szaporításával és intenzív tógazdasági nevelésével- mondta el a hirbalaton.hu-nak Fodor Ferenc haltermelési igazgató. A Balatonon először tavaly történt jelentős mennyiségű balintelepítés, akkor 2000 db került a tóba. Idén sikerült növelni a kihelyezett mennyiséget, a jövőben pedig a technológia tökéletesítésével tovább növekedhet ez a szám- fűzte hozzá a szakember.
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. pályázati forrást fordíthat a balatoni halállomány fenntartható, horgászati célú hasznosításának megalapozására. A balatoni GINOP-ként emlegetett pályázat azt a célt szolgálja, hogy a Balatonban, a tó eltartó-képességéhez viszonyítva minél nagyobb tömegben és jó egészségben éljenek azok az őshonos halfajok, amelyre a jövő horgászturizmusát alapozni lehet.
E tevékenység tudományos megalapozását, az azt követő innovációs munkát majd a tapasztalatok gyakorlatba ültetését segíti a projekt, amelyre közel 1,5 milliárd forintos forrást nyert 2016-ban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezette négytagú konzorcium.