Új közösségi teret nyitnak és növelik a zöldterületet Keszthelyen (TVKeszthely)

Az idei utolsó soros ülésén a keszthelyi képviselő-testület zöldterületté nyilvánította az Erzsébet ligetet. Emellett – ahogyan Nagy Bálint polgármester sajtótájékoztatóján elhangzott:  együttműködési megállapodás aláírásáról is született döntés a Helikon Liget Egyesülettel.

Az Erzsébet ligetben egy nyitott közösségi tér jön létre a jövőben, emellett pedig több zöldterületet is megnyitnak a Balaton-part környékén a közönség előtt – közölte sajtótájékoztatóján a város polgármestere. Nagy Bálint elmondta:  emellett döntöttek Dr. Bartos Lajos szobrának a felállításáról, ennek költségeit a Kiskeszthelyért Egyesület állja majd. Döntést hoztak több sportpark építéséről valamint játszóterek kialakításáról és felújításáról is. A lakók kérésére Keszthely-Kertvárosban is új közösségi tér jön létre.

Keszthely-Kertvárosban jelenleg is van egy játszótér, de ez egy viszonylag kicsi területen helyezkedik el, tehát túl sok fejlesztési lehetősége itt az önkormányzatnak nincs. Most a Keringő utca környékére nevesítettünk egy olyan nagyobb területet, ahol egy játszótér fejlesztéssel szeretnénk elkezdeni civil szervezetekkel együttműködve a közösségi tér kialakítását. A Zámor térségi Semmelweis utcai közösségi térhez hasonlóan, amit az elmúlt években elég komolyan tudtunk bővíteni és felújítani, a lehetőség ebben a kertvárosi területben is bent lesz, hogy a következő években az ott élő emberek igénye szerint továbbfejlesszük.” – emelte ki Nagy Bálint.

Nagy Bálint hozzátette, mind az Erzsébet ligeti, mind pedig a kertvárosi közösségi tér létrehozásában nagy hangsúlyt fektetnek a városrészben élők igényeire.