Ünnepélyes keretek között tartották meg a Balatonfüredi Állami Szívkórház új főigazgatójának beiktatási ceremóniáját és az intézmény állománygyűlését kedden. Május elsejétől Simon Attila tölti be a Balatonfüredi Állami Szívkórház főigazgatói posztját, aki több mint három évtizedes tapasztalattal, elkötelezett munkával és a kórház iránti mély lojalitással lép elődje, Veress Gábor professzor helyére.
Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgató főorvosa köszöntőjében érzékletes képekkel és történeti visszatekintéssel hangsúlyozta a Balatonfüredi Állami Szívkórház különleges helyét a magyar egészségügy térképén – tudósított a veol.hu.
Azt hiszem, ha Magyarországon bárkit megkérdezünk arról, mi jut eszébe a kardiológiai rehabilitáció szóról, szinte mindenki Balatonfüredet mondaná. Ez nem véletlen. A kardiológiai rehabilitáció gyökerei Debrőczi Tibor nevéhez fűződnek, itt indult útjára a 60-as évek végén – mondta Andréka Péter professzor
A főigazgató emlékeztetett arra is, milyen mérföldköveket jelentett Veress Gábor professzor tevékenysége a rehabilitáció fejlődésében, valamint az aktív kardiológiai ellátásban is: az elektrofiziológiai labor elindítása, az első pacemakerbeültetés, valamint az invazív koronáriás beavatkozások elérhetővé tétele egyaránt a nevét viselik.
A jövő azonban most már Simon Attila főigazgató felelőssége lesz, akivel együtt dolgozva – a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézettel karöltve – továbbra is vezető szerepet vállalhatunk a hazai kardiovaszkuláris medicina meghatározásában – mondta Andréka Péter. A feladat adott: Magyarországon nekünk kell kijelölnünk a kardiológiai rehabilitáció sztenderdjeit. Zárásként ünnepélyesen átadta a kinevezést Simon Attilának, hozzátéve: Ez nemcsak egy partnerség, barátság is.
A frissen kinevezett főigazgató meghatott és felelősségteljes szavakkal válaszolt. Mint fogalmazott: – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én vihetem tovább a szívkórház vezetését. Nem újoncként érkezem: több mint 30 éve dolgozom itt. Talán nem tudok már meglepetést okozni, de pont ezért érzem azt, hogy biztos kezekben lehet az intézmény jövője.
Simon Attila kiemelte: nem radikális változásokat tervez, hanem a kórház szellemiségének és hagyományainak megőrzését, elmélyítését, valamint a működés mérhetőségét és átláthatóságát kívánja erősíteni.