Új kivitelezőkkel kell folytatni a munkálatokat Keszthelyen (zaol.hu)

A városban zajló nagyberuházások során problémák merültek fel a kivitelezés során. Ezekről közölt részleteket Nagy Bálint polgármester, hangsúlyozva: fontosnak tartja, hogy a lakosság folyamatosan hiteles és korrekt tájékoztatást kapjon.

A polgármester év elején már informálta arról a nyilvánosságot, hogy a TOP-projektek kivitelezése során nehézségek merültek fel, minden önkormányzati erőfeszítés ellenére. Februárban ismertette, hogy a városvezetés megállapodott a kivitelezővel a határidőn túlhaladó beruházásokban, megtette a szükséges jogi lépéseket és megtörtént a személyi felelősségre vonás is. Az azóta eltelt idő fejleményeiről hétfőn adott tájékoztatást Nagy Bálint – tudósít a zaol.hu.

Az egyik fejlesztés az egykori Sörház megújítása. Ez két pályázat támogatásával valósul meg: egy gazdaságfejlesztési és egy barnamezős projektben.

Az elmúlt egy évben az önkormányzat minden tőle telhetőt megtett, hogy a projekt az eredeti határidőket tartva megvalósuljon. Sajnos azt látjuk, hogy a közbeszerzésen nyertes kivitelező nem tudja tartani a határidőket

– ismertette Nagy Bálint. Ezért a képviselő-testületet tájékoztatva a város felmondta a kivitelezővel a szerződést.

Az önkormányzat visszaveszi a munkaterületet. A felek között jogi elszámolásnak kell megtörténnie. Azt szeretnék, hogy minél előbb új közbeszerzés legyen kiírva és reményeik szerint az új nyertes még a pályázati határidőket tartva be tudja fejezni beruházást.

A Kísérlet utcai tagóvoda megújításával kapcsolatosan is adódtak gondok.

Az elmúlt bő egy évben heti egyeztetések voltak a kivitelezővel. Múlt hét péntek volt a határideje a vállalkozónak korábban megállapodott tételekkel kapcsolatban. Sajnos a ma reggeli egyeztetésen azt láttuk, hogy nem tudta maradéktalanul teljesíteni. Ezért a mai nap folyamán javaslatot fogok tenni a képviselő-testület felé és ebben a projektben is új közbeszerzési eljárást kell kiírni, amely jó pár hónapot igénybe vesz.

A Városi strandon a Operatív Program forrásával végeznek munkálatokat.

Ebben az esetben azt a jó hírt tudom elmondani, hogy hosszú hónapok munkájának eredményeként el tudtunk jutni oda, hogy egy úgynevezett engedményezéses szerződést tudtunk kötni a kivitelezővel, aki a közbeszerzési eljáráson elnyerte a munkát, de láthatóan nem tud úgy haladni, ahogy erre szükség lenne. Ő tett javaslatot egy helyi alvállalkozó bevonására – így egy háromoldalú szerződést tudtunk aláírni. Ettől azt várjuk, hogy felgyorsulnak a munkafolyamatok. A másik, ami nagyon fontos volt, hogy a munkálatok ne csúsztassák a strandnyitást. Mindkét célt el tudtuk érni, így a tervek szerint a strandi szezont június első felében meg tudjuk kezdeni

– mondta el Nagy Bálint.