Új kerékpáros központ épül Balatonfüreden (balatonfured.hu)

Elkezdték a bontását a Kisfaludy Strand bejáratával szemközti területen álló, leromlott állapotú épületnek Balatonfüreden. A helyén egy 110 négyzetméteres, egyszintes, a környezetbe illő kerékpáros központ épül. A multifunkcionális szolgáltató ház a tervek szerint jövő év májusában nyithat ki.


Uniós pályázati forrásból, a Magyar Kerékpáros Szövetség beruházásában valósul meg a kerékpáros központ. A kilencven millió forintból épülő, fedett teraszos ház, fele akkora területet foglal majd el, mint a bontásra ítélt jelenlegi épület. Az ingatlan az önkormányzaté, a területen az ígéret szerint nem vágnak ki fákat, sőt az épület környezetében új közparkot létesítenek.

Az ingatlan mellett teker el évente mintegy 300 ezer kerékpáros a Balatoni kerékpárúton. Őket és a Balaton-felvidéki kerékpáros túrák iránt érdeklődők igényeit szolgálja majd ki elsősorban az épület, ami itt az északi Balaton-parton hiánypótló lesz. Kerékpáros gyors szerviz, E-Bike kölcsönzési lehetőség lesz itt, információt adunk a környéken bejárható bicikliutakról, szálláslehetőségekről. Működik majd a házban egy bio-büfé és egy mini shop is, amelyek elsősorban a kerékpáros turizmushoz köthető igényeket elégítik ki – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Harangvölgyi András a projekt ötletgazdája, a Magyar Kerékpáros Szövetség Balaton-felvidéki részlegének szakmai vezetője.

Az Aranyhíd sétány illetve a Kisfaludy strand parkolója között fekvő területen a napokban kezdődtek el a bontási munkálatok, a tervek szerint október elején elkezdődhet az építkezés, jövő májusban pedig megnyithat a könnyűszerkezetes, igényes kialakítású épület.

Mint azt Harangvölgyi Andrástól megtudtuk, már zajlik a Balaton-felvidéki kerékpárútvonalak kitáblázása, amelyek összesen 230 kilométeres távon biztonságos, kis forgalmú utakon vezetnek majd. A számozott útvonalak különböző nehézségűek illetve távolságúak, mindegyikhez készül térkép is, a szolgáltatóházban pedig a hozzájuk kapcsolható turisztikai kínálatról, szálláslehetőségekről, borászatokról kaphatnak információt a betérők.

Az E-Bike elterjedése jelentősen élénkíti a kerékpáros turizmust, egyre szélesebb kör vállalkozhat kisebb-nagyobb kerékpáros túrákra, így ez valóban egy négy évszakos szabadidős tevékenység lesz. Nagy az igény, a szolgáltatóházban erre igyekszünk felkészülni, több száz prémium kategóriás, kölcsönözhető E-Bike flotta lesz elérhető – fogalmazott Harangvölgyi András.

A beruházásban konzorciumi partner a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány – írja a balatonfured.hu.