Új hidat építettek a marcali hagyományőrzők (sonline.hu)

Az összefogás hegyeket mozgat – tartja a mondás. Ezúttal azonban „csak” egy gyalogos hidat sikerült megépítenie a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület tagjainak és baráti körének. Szaka Zsolt egyesületi elnök elmondta, hogy a Nagypince mögötti böngében található a marcali Sóhajok-hídja, amely a városközpontból kiinduló és a balatonszentgyörgyi Csillagvárig vezető zöld sáv turistaútvonal egyik meghatározó átkelőhelye, melyet nemcsak a túrázók, hanem az arra lakók, vagy éppen kutyasétáltatók is rendszeresen használnak – írja a sonline.hu. 

 

A helyenként 4-6 méter mély vízmosás – Bönge, ami leginkább szurdokvölgyre hasonlít – felett régóta létezett gyalogos fahíd, amelyet az idők során mindig javítgattak, vagy újat építettek a helyére. Legutóbb, 2011-ben éppen Szaka Zsolt, a GAMESZ Szervezet akkori vezetője révén készült az előző átkelő, ami a rendszeres karbantartás hiánya miatt gazdátlanná vált, állapota pedig folyamatosan romlani kezdett.

A lakosság ezt a problémát az utóbbi években több fórumon is jelezte a városvezetés, majd pedig az ipartestület felé is, ugyanis ők az utóbbi időkben már a környék túraútvonalainak karbantartását is lelkesen felvállalták. A híd mostanra már valóban életveszélyessé vált, amit már a legismertebb közösségi médiában sokan közzé is tettek. Éppen ezért az ipartestület a tagságbólés a baráti körükből összeszervezett egy csapatot, akik önként, szabad idejüket feláldozva vállalták a kivitelezést.

(Fotó: sonline.hu)

– A terepbejárás során kiderült, hogy a Bönge az utóbbi 10-15 évben a hordalékok miatt veszített a mélységéből, viszont több helyen elkezdett beomlani a partoldal, többek között a híd környezetében is, ami tovább nehezítette a munkát – mondta Szaka Zsolt. Így a korábbi elhatározást, hogy csak biztonságosan felújítják a szerkezetet, a helyszíni szemle után elvetették, ezért döntötték el, hogy újat kellett készíteni. Így a fél naposra tervezett munkából másfél nap lett, de szerencsére az időjárás kitartott és az enyhe idő segítette a lelkes csapatot.

A munkákat Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke irányította Szaka Zsolt mellett, amihez Hegedüs István, a híd nyugati oldalán elterülő birtok tulajdonosa adott még hathatós támogatást a szükséges faanyagok és gépek biztosításával. Az első napon 10 fővel megkezdődött a régi szerkezet lebontása és az új építése. A második napon pedig 8 személy fejezte be a dupla korlátok és a rámpák kialakítását. Jól jellemzi a különleges helyzetet, hogy a kb. 4 méter mély bönge fölött kellett egy kb. 10 méter hosszú hidat felépíteni. Megtudtuk, hogy a régi konstrukciókkal ellentétben, szélesebb lett a híd, valamint mindkét oldalon két-két stabilizáló alátámasztást is kapott, továbbá a végein rámpákat alakítottak ki. Ezek a változtatások nemcsak a gyalogosok számára készültek, hanem a kerékpárosoknak is kedveznek.

– A munka tavasszal folytatódik, hiszen az egész szerkezetet meg kell védeni az időjárás viszontagságaitól egy konzerváló festéssel – árulta el Szaka Zsolt, aki köszönetét fejezte ki Huszti Gábor alelnöknek, Hegedüs Istvánnak valamint több vállalkozásnak és magánszemélynek is, akik révén sikerült egy olyan álmot megvalósítani a hídépítést.

Az önkéntes munka nemcsak a közreműködök érdemét dicséri, hanem azt is bizonyítja, hogy egy jó és nemes cél érdekében Marcaliban is vannak még olyan lokálpatrióta emberek, akik ha kell, össze tudnak fogni és együtt képesek maradandót alkotni a jelen- és az utókor számára. Az új híd természetesen az egész helyi közösséget is szolgálja, mivel a szőlő- és pincebirtokosoknak ez által nem kell nagy kerülőket tenniük, egyben a város jó hírnevét is öregbíti az erre járó túrázók révén.