Turizmus: az MTÜ dönthet a kiemelt projektek megvalósításáról (napi.hu)

A Kormány korábban megcímkézte az öt nagy turisztikai térség fejlesztésére szánt forrásokat és megnevezte a projekteket is. A mostani kormányhatározat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. hatáskörébe utalta a projektek sorrendjének a meghatározását, illetve azt a lehetőséget, hogy azokból néhányat akár el is hagyhat – írja a napi.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az egyedi támogatásokról a döntést a Magyar Turisztikai Ügynökség hozza meg, azonnali határidővel.

A korábbi kormányhatározat öt kiemelt turisztikai térséget nevesített:

A Balaton, amelynek a fejlesztéséből kiemelésre érdemes a bejárható Magyarország komplex víziturisztikai-, és egyéb állomásai, valamint az e-hajózás fejlesztése 6,56 milliárd, a Balatoni Szennyvízkezelési Program megvalósítása 14,97 milliárd és a vízkészlet fenntartható gazdálkodásának, vízhasználatának javítása, a szükséges infrastrukturális feltételek biztosításával 41,5 milliárd forinttal.

A további négy térségben ( Sopron-Fertő; Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség; Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó ; Dunakanyar) megvalósuló fejlesztésekről itt olvashat.