Pénteken Szigligetről indult és vasárnap Balatonfűzfőn ér véget az az emlékmenettel egybekötött megemlékezés-sorozat melyet Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége rendez a doni áttörés évfordulóján.
A programot a Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége (MATASZ) is felkarolta, így 19 éve minden esztendőben megrendezik az emlékmenetet Jásdi Balázs főhadnagy, a MATASZ hagyományőrzője támogatásával. Ebben az időpontban az ország különböző pontjain indultak minden évben emlékezőtúrák, idén tíz helyen emlékezünk, Veszprém megyében is – mondta a veol.hu-nak a szervező. Pénteken reggel a Hősök kertjében rendeztek megemlékezést. Beszédében Simon-Jójárt Sándor a MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete elnöke arra kért mindenkit, hogy emlékezzenek a szigligeti áldozatokra.
Balassa Balázs polgármester köszöntötte a résztvevőket, akik a szigligetiekkel együtt emlékeznek hőseikre. – A helyi katonák példaértékűen védték az országot, minden háborúban részt vettek, hogy harcoljanak a hazáért, a szabadságért. Említhetjük a szigligeti várvédő vitézeket, a ’48-as szabadságharc 73 nemzetőrét, az első és második világháborúban részt vett katonákat. Az elsőben 51-en, a másodikban 43-an, a doni harcokban nyolcan haltak hősi halált. Szigligeten nincs olyan család, amely ne gyászolna – mondta Balassa Balázs. A koszorúzás után a Veszprém megye által adományozott menetzászlót Porga Gyula veszprémi polgármester adta át a századnak, és Szécsi Ferenc kisegítő tábori lelkész megáldotta azt a Fejér megyei menetzászlóval együtt. Főhajtással emlékeztek a 2007-ben elhunyt Kovács László ezredesre a sírjánál, a temetőben. Azt követően Káptalantótin, Monoszlón, Mencshelyen át haladtak Nagyvázsonyig, majd szombaton Nemesvámoson át túráznak Veszprémig, ahol a Vámosi úti temetőben emlékeznek a hősi halottakra az emlékműnél. A két nap alatt a résztvevők hat helyen emlékeznek és koszorúznak az első és második világháborús hősi emlékműveknél. Veszprémben Szabó József nyugállományú alezredes hadtörténész mond emlékbeszédet, elismerő oklevelet kapnak a túrázók. Vasárnap Balatonfűzfőn a hagyományos emlékező szentmisén vesznek részt és a világháborúkban elesett katonák emléktáblájánál Szabó János honvédelmi államtitkár mond beszédet.
A menet résztvevői között ott vannak a Majsai Kiskun Huszárbandérium és a Bakony Menetszázad tagjai, köztük Németországból, Szlovákiából, Litvániából és Csehországból érkezett katonák, Fejér és Veszprém megyei tartalékosok, többek közt Szabolcs, és Fejér megyei kadétok, civil és tartalékos nyugállományú katonák.