Tök jó nap lesz szombaton Fonyódon (likebalaton.hu)

Töklámpások, tökös ételek és zenei események várják az érdeklődőket október 8-án a fonyódi Dísz téren. A Tök Jó Nap ezúttal is a családoknak kínál hangulatos őszi programot. 
Idén is a tök jegyében zajlik az egynapos őszi fesztivál Fonyódon.

 

– Olyan családi programot állítottunk össze, amelyben minden korosztály talál magának elfoglaltságot. Tökfaragó versenyt idén nem hirdettünk, de előzetesen felhívást intéztünk az óvodások és az iskolások felé, hogy készítsenek töklámpásokat – mondta a likeBalaton.hu-nak Miklós Mariann szervező.

Ezeket a Dísz téren, egy kiállításon lehet majd látni.

– A helyi vendéglátó egységek, valamint a Fonyód Konyha ehhez kötődő ételekkel várják a vendégeket. A Varázshangok játszótéren pedig a gyerekek választhatnak a legkülönbözőbb játékok és foglalkozások közül – emelte ki Miklós Mariann.

A hangulatos fonyódi őszi fesztiválon korábban már megcsodálhattuk a fantáziadús alkotásokat, melyek között tökfejeket, bolondos és vidám kompozíciókat, sünt, bálnát, baglyokat, oroszlánt, macskákat, házikót, istállót, hajót, csigát, és különböző rémisztő fejeket is lehet lehetett látni.

A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik, este pedig koncerttel és utcabállal zárul. – A Fonyódi Önkéntes Tűzoltózenekar megnyitójával indul a program, majd a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület bemutatója után egy interaktív gyermekkoncert várja a látogatókat Répa Retek Mogyoró címmel – mondta a szervező.

A további programokról itt lehet tájékozódni.