Az elkövetkező néhány hónapban megújul a tapolcai Csermák József Rendezvénycsarnok két vizesblokkja, illetve az épület elavult (korábban nem cserélt) nyílászáróit is újra cserélik. A beruházás a kézilabda szövetség támogatásával és a Magyar Kézilabda Szövetség saját építőipari partnereinek bevonásával, összesen bruttó 234 millió 878 ezer forintból valósulhat meg- tudta meg a munkaterület helyszíni szemléje keretében zajló partneri egyeztetésen a tapolcaimedia.hu.
Előzmény, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a létesítményfejlesztési koncepcióját folytatva, újabb felújítási programot, pályázatot hirdetett meg, hazai sportcsarnok- és tornaterem felújításokat támogatva. A pályázat meghirdetésének egyik konkrét célja a leromlott állapotba került, kézilabdázásra alkalmas tornatermek és sportcsarnokok korszerűsítése volt a kézilabda utánpótlás-nevelés infrastrukturális feltételeinek javítása, illetve a sportág tömegesítésének elősegítése érdekében. Dobó Zoltán polgármester az elnyert pályázattal és a kezdődő beruházással kapcsolatos kérdéseinkre válaszolva nyomatékosította, hogy a beruházásra szánt, mintegy 240 milliós összeggel ezúttal nem a város, hanem a kézilabda szövetség gazdálkodik, a szövetség biztosítja a szükséges szakembergárdát és a műszaki ellenőrt is.
– A helyszíni szemlén a hamarosan elinduló kivitelezés ütemezését beszéltük át, annak érdekében, hogy a munkálatok a csarnok életében a lehető legkevesebb fennakadást okozzák. – Azzal számolunk, hogy a sportgálára, illetve a helyi középiskolák szalagavatójára már elkészülne mind a két felújított vizesblokk, illetve a nyílászárók cserék is. Ha minden összejön, akkorra az óriás LED fal is működni fog- adott hangot reményének Dobó Zoltán.
A teljes cikk itt elolvasható.