Több, mint félezer esetben intézkedtek a halőrök a Balatonnál (balatonihal.hu)

Az utóbbi 10 év legmozgalmasabb időszakát hagyta maga után a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Mozgalmas volt az év az intézkedések számának növekedése miatt, de a hivatásos halőri állomány is sokat fiatalodott és a szolgálati körzeteket is átrendezték. Hosszú évek tendenciái változtak meg azzal, hogy a szabályszegések típusai átrendeződtek.

(Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Zrt.)

A halőri szolgálat 587 alkalommal intézkedett valamilyen szabályszegés észlelésekor és ezekből az esetekből 453 esetben keletkezett feljelentés a halgazdálkodási hatóságok felé – áll a Balatoni Halgazdálkodás Zrt. összegzésében.  A különbözet abból adódott, hogy például voltak olyan horgászok, akik elfelejtették magukkal hozni az engedélyeiket, de később be tudták mutatni, vagy éppen gazdátlan felszereléseket találtak a parton. A feljelentéseket áttekintve az is látható, hogy 31 alkalommal találkoztak olyan horgásszal, aki egyszerre nem egy, hanem akár három szabály típust is megszegett.

Korábban, a nyári Balaton nagyszámú turistáival, az engedély nélküli horgászat vitte a prímet, mostanra ezt a helyet a „hárombotos” horgászat vette át. Idén 104 alkalommal kerültek a halőrök horgára „hárombotos” horgászok. Közülük tizenketten még valamilyen kombinációban szegték meg a szabályokat, a fogási napló nem vezetésétől, a méretkorlátozás megsértéséig.

Nem egyszer fordult elő, hogy a vitorlások fürdőlétrájához volt kötve egy-egy felcsalizott zsinór, vagy egyesek a csónakban összetolt teleszkópos botról engedték a damilt a vízbe a csónak oldaláról. Sajnos a friss turisták állami horgászjegy (és online vizsga) birtokában is hatan felejtették el azt, hogy ez az engedély csak egy bottal jogosít horgászatra.

Második helyre került az engedély nélküli horgászat, a halőrök 89 alkalommal intézkedtek olyan horgászokkal szemben, akiknek semmilyen halfogásra jogosító okmányuk nem volt.

Az idei “bronzérmes” a fogási napló vezetésével kapcsolatos intézkedés, 78 horgász próbált meg takarékoskodni a kvótával, vagy éppen a napi megtartható darabszámmal. A legtöbb „kombinációs” szabályszegésben is a fogási napló vezetés elmulasztása szerepelt.  A méretkorlátozást 37 esetben sértették meg a horgászok.
Balatoni specialitás még a március 1. és március 31-e közötti ragadozóhalas tilalom, valamint az azt követő csónakos tilalom is. Ezeket a korlátozásokat tizenöten sértették meg, illetve hat horgásznak kerülte el a figyelmét a két nagy balatoni befolyónkat szakaszosan és időszakosan érintő horgászati tilalom – olvasható a balatonihal.hu oldalon közzétett összefoglalóban.