Több mentés, kevesebb halál (Zsaru Magazin)

Többször mentettek idén nyáron a zsaruk, és kevesebb ember fulladt vízbe, mint 2015-ben. A Balaton továbbra is Európa legbiztonságosabb tavának számít.

A vízi forgalom és a vízpartok iránti érdeklődés ezen a nyáron is jelentős volt, akárcsak a korábbi esztendőkben.

– A naptár szerint a nyár augusztus végével véget ér ugyan, a fürdési szezon azonban korántsem, sőt a vízen egészen télig közlekednek – tájékoztatott Marics Péter őrnagy, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának kiemelt főreferense. – Idén augusztus végéig 86 vízbe fulladást regisztráltak Magyarország területén, ebből 53-at nyáron. Összehasonlításképp: tavaly ebben az időszakban 68 vízbe fulladás történt.

A Balaton továbbra is Európa legbiztonságosabb tava. Ebben az évben több mint száz alkalommal 258 főt mentettek ki a zsaruk a tóból, nyolcan fulladtak a vízbe. A tavalyi év azonos időszakában kilencven alkalommal 213 embert mentettek ki, és 11 vízbe fulladás történt. Évről évre több a vízi rendezvény, ezek zöme gond és baleset nélkül zajlik. Az idén 156 ilyen rendezvényre adtak ki engedélyt, közülük kiemelkedett a Keszthely Triathlon, a II. Balatoni Úszóiskola Triatlon, a FINA/HOSA Nyíltvízi Úszó Világkupa, a III. Balatonman, a Balaton-átúszás (8223 induló) és a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj (450 hajó, 2500 fő). A tó több mint 150 kijelölt és ennél is több jelöletlen fürdőhelyén a forró napokon több mint 300 ezren tartózkodtak.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság területén 2016-ban 15-en fulladtak vízbe, közülük öten tiltott helyen fürödtek. A vízi zsaruk idén 25 mentést hajtottak végre. A Dunán és mellékágain ebben az évben 19-en vesztették életüket. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság zsarui kiemelt figyelmet fordítottak a szünidőt megelőző tájékoztatásra. A Velencei-tavon 2016-ban ketten vesztették életüket, az egyik tragédia nyáron történt.

– Megállapítható, az emberek szabadságuk ideje alatt hajlamosak megfeledkezni a biztonságról, figyelmen kívül hagyják, hogy a víz kiszámíthatatlan, nem kalkulálnak a lehetséges veszélyekkel. Felelősségteljes emberi magatartással, odafigyeléssel a legtöbb tragédia megelőzhető lenne. A leggyakoribb szabályszegés a tiltott helyen fürdés, a hajóútvonalon való úszás, a viharjelzés figyelmen kívül hagyása, de sok gondot okoz az ittas fürdőzés is. A vízi járművek üzemeltetőinél tipikus hibának számít a kötelező felszerelések hiánya, illetve az, hogy a vezetők nem tartják maguknál a képesítő okmányukat és a hajólevelet – összegzett Marics őrnagy.

(Zsaru Magazin)

(23:44)