Tétlen a Balaton védelmét szolgáló hatóság illegális feltöltések ügyében

“A tóparti önkormányzatoknak nemcsak feladata, hanem kötelessége is fellépni a Balatonon máig meg nem fékezett illegális tófeltöltések ellen. Balatonfenyves képviselő-testülete tavaly év végén üzent hadat az illegális feltöltőknek, felmérve 8 kilométeres partszakaszát, január elején 35 ügyben téve bejelentést, de sajnos a hatóság tétlen, érdemi lépés eddig az ügyben nem történt” – indokolta Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, Balatonfenyves polgármestere a HírBalatonnak, miért fordult ma levélben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) illetékeséhez.

Lombár Gábor a HírBalatonnak korábban azt nyilatkozta, az illegális partfeltöltések évtizedek óta problémát okoznak, azért ideje határozottabban fellépni ellenük. Elmondta, hogy bejárásaik, felméréseik során „kész csodákra” bukkantak. Akadt, ahol teniszpálya is létesült a tómederben, máshol úgy károsították a természetet, hogy sittel töltötték fel a partot, majd befüvesítették a tetejét, így növelve a magánterületüket.

“Azt gondolom, ideje ezen a téren is tiszta vizet önteni a pohárba, ami valamennyi tóparti önkormányzat számára iránymutató lesz. Ezeknek a településeknek fontos szerepük van a tó megvédésében, amihez reményeim szerint a hatóságokon kívül segítséget fognak nyújtani az új vízparti tervek is” – fogalmazott a BSZ elnöke.

A balatonfenyvesi bejelentéseket először a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz, a Balaton vízének kezelőjéhez küldték, ahonnan az a válasz érkezett, hogy ezekben az ügyekben a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az eljáró hatóság. Ez a hatóság azonban tavasz óta nem járt el a bejelentett ügyekben.

 

Az intézkedést kérő levél

A Balatoni Szövetség elnökének levele a Belügyminisztériumhoz tartozó OKF (A hír kiadásakor itt tévesen OVF szerepelt OKF helyett! – a szerk.) Vízügyi és vízvédelmi Főosztálya vezetőjének, Dr. Király Zitának:

 

Tisztelt Főosztályvezető Asszony !

Ez év január 6-án levélben tájékoztattam a KDT VIZIG Balatoni Vizügyi Kirendeltségét 35 tételben felsorolva a balatonfenyvesi vélt illegális mederfeltöltésekről, melyet munkatársaim derítettek fel.

A BVK közölte, hogy az ügyben illetékes hatóság a Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Számukra is megküldtük a listát, azok címét és helyrajzi számát.

Az eljáró Igazgatóság még január végén jelezte, hogy a kivizsgálást megkezdték egyben az elbírálás határidejét 30 nappal meghosszabbították. Mivel ezen idő alatt sem történt semmi érdemleges, érdeklődtem az Igazgatóságnál. Erre érkezett egy levél, mely szerint a következő hónapban lesz a helyszíni szemle, amely ismételten elmaradt.

Ismételten meghosszabbították az ügyintézési határidőt a társszervvel való együttműködési kötelezettségre, és az ingatlanok nagy száma miatt. Ezen ügyben a június 15-én Balatonfenyvesen tartott egyeztetésről emlékeztetőt készített a Hatóság.

Mivel tudomásom szerint a bejelentés óta eltelt 11 hónap alatt arra érdemi intézkedés nem történt kérem Főosztályvezető Asszony intézkedését, hogy induljon el a jelzésünk alapján az ügy kivizsgálása, hisz a Nemzeti kincsnek nevezett Balatonra mindnyájunknak kötelessége vigyázni, azt óvni.

Intézkedését kérve, azt előre is megköszönve.

Tisztelettel:

Lombár Gábor

Polgármester

a Balatoni Szövetség Elnöke