Az iskola másodízben adott otthont az Ady Gimnázium Izsák Alapítvány programjának. A technikum logisztikus tanulói mutatták be kutatásaikat, melyben a Georgikon is segített őket.
A szennyvíz újragondolása, génszerkesztés, hulladékgazdálkodás, denevérek – csak néhány téma a természettudományos konferenciáról. A Vajda János Gimnázium, a Közgáz, valamint zalaegerszegi gimnáziumok tanulói mutatták be kutatásaik eredményét. A házigazda intézmény logisztikus tanulói a drónok szerepét vizsgálták a mezőgazdasági kutatásban – tudósít a TV Keszthely.
„Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a drónok használata a mezőgazdaságban, ugyanis a permetezéstől elkezdve számos feladatot már nem traktorokkal és gépi erővel hajtanak végre, hanem drónokkal”- nyilatkozta Szita István tanuló.
A diákok kutatását a Georgikon munkatársai is segítették. Azt is vizsgálták, hogy a mesterséges intelligencia miként válthatja ki az élő munkaerőt az agráriumban, például a drónok programozásában.
A Georgikon és a Közgáz együttműködése nem most kezdődött, szeptembertől együtt indítanak mezőgazdasági technikus képzést.
„Szerencsére nagyon nagy érdeklődés van a képzésre, több mint 80-an jelentkeztek a 16 helyre, úgyhogy bízunk benne, hogy minőségi képzést tudunk majd indítani szeptembertől. Nyilván nagyon jó partnerkapcsolat alakult ki a két intézmény között, úgyhogy nagy örömmel töltött el, hogy igazgató asszony felkért a mai tudományos diákkonferenciának a megnyitására. Tanársegéd, adjunktus kollégák is részt vesznek a rendezvényen, nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a tehetséggondozásban már ilyen szinten mi is részt vegyünk.”
-mondta Dr. Szabó Péter a MATE Georgikon Campus főigazgató-helyettese.
A zalaegerszegi Ady Iskola Izsák Imre Alapítványa kereste meg korábban a Közgáz vezetését, hogy szeretnék egész Zalára kibővíteni a korábban csak Zalaegerszegre korlátozódó programot. Az első évben történelmi, ezúttal pedig a természettudományos témákat dolgoztak fel a középiskolások.
„Mi úgy gondoltuk, hogy mivel nálunk fontos a természettudomány – igaz hogy elsősorban a földrajz – de szeretnénk, hogy ebben részt vegyünk, akkor mi otthont adnánk ennek a rendezvénynek és így támogatnánk egyrészt a fiataloknak a tudományos érdeklődést, támogatnánk azt, hogy felfigyeljenek a természettudományos jelenségekre és bízunk abban, hogy a mi diákjaink is egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak az ilyen témák iránt.”
-mondta el Páhi Sándorné Szalai Éva igazgató.
A tudományos diákkonferenciát a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ és a Nemzeti Együttműködési Alap is támogatta.