Természeti és kulturális értékeket őriznek a Bakonyi és Balaton-felvidéki erdők (agroinform.hu)

A Bakonyerdő Zrt. erdeinek kétharmada különböző szintű természetvédelmi oltalom alatt áll. A társaság három vármegyében, nagyjából 63 ezer hektáron végez gazdálkodási tevékenységet a Bakony, a Balaton-felvidék, illetve a Keszthelyi-hegység területén. Hazánk egyik legváltozatosabb és legértékesebb régiójában az elmúlt öt évben erdőtelepítésekkel igyekezték növelni az ország erdővel borított területét. Ezt 150 ezer hektáron tették meg.

Különleges erdőtársulások

A változatos erdőtársulások 90 százaléka őshonos fajokból áll, főleg elegyes lomberdők alkotják. A Magas-Bakony hatalmas bükkösei mellett a Bakonyalján található a Fenyőfői ősfenyves, illetve itt kapott helyet a Balaton-felvidék karsztbokorerdeje és a cseres-tölgyes állományok egyaránt. Ehhez jön hozzá a Keszthelyi-hegység igen változatos erdei, valamint sík- és dombvidéki tölgyesei, amelyek a területen jelentős értéket képviselnek – írja az Agrárminisztérium.

Természetes folyamatokra alapoznak

Az állami erdőgazdaság természetes folyamatokra alapozva vége az erdők kezelését. Mindig törekszenek az erdők változatosságának, az ellenálló képességének növelésére, illetve nem hagyják látókörükön kívül a klímaváltozás hatásainak csökkentését sem. A folyamatos erdőborítást képviselő módszerekkel kezelt területek, mint az örökerdő gazdálkodással érintett erdők aránya folyamatosan növekszik.

A Bakonyerdő Zrt. erdeinek kétharmada különböző szintű természetvédelmi oltalom alatt áll. Van itt nemzeti park, két tájvédelmi terület, illetve több mint tíz természetvédelmi terület, négy erdőrezervátum, és persze számos Natura 2000 terület.

A Farkasgyepűi kísérleti erdőben például már több mint 100 éve megkezdték a természetes erdőfelújítás módszereinek vizsgálatát. Ezt Roth Gyula professzor indította el. Az erre a célra kialakított kísérleti terület azóta a hegységre jellemző bükkösödet védi, azok fenntartását szolgálja. Mindezt úgy, hogy közben zavartalan természeti környezetet biztosít a hosszú időtartamú ökoszisztéma-kutatások és erdészeti kísérletek számára. Itt igazi különlegességnek számít a bakonyi „Gyilkos-tó” közelében megbúvó Forrasztókői egzótakert, amit az ezóta honosítási program részeként hoztak létre 70 évvel ezelőtt.

Sokan járnak ide kirándulni

A térség erdeihez szinte teljesen hozzánőttek a Balaton ezen részén található települések. A helyi lakosok szívesen járnak el kirándulni, de számtalan turista is ezt a vidéket választja, hogy felüdüljön egy kicsit. A Tihanyi Őrtorony kilátó, a Bél Mátyás kés a Festetics, valamint a Batsányi kilátók csodálatos panorámával vonzzák ide a természetbarát turistákat. Sok felfedeznivaló várja az ide látogatókat a gyenesdiás Nagymező és a Festetics Élményközpont is.

A cikk folytatása itt elolvasható.