Játékos testnevelés órán és angol nyelvű foglalkozáson segített a két terápiás kutya, Amy és Titán a napokban a keszthelyi Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. A testnevelés óra olyan mozgásos játékokra épült, melyekben a gyerekek együttműködése és kommunikációja is fejlődhet, az angolórán pedig az élményszerű nyelvtanulást támogatta a két kutya jelenléte.
Olyan játékos foglalkozásokat szerettünk volna szervezni a diákjaink számára, amelyen az állatokkal való tanulás motiváló hatással bír és amelyek élményét hosszú időre magukkal viszik a gyerekek – mondta a zaol.hu-nak Wágner Réka angol nyelvtanár. – A természetes kapcsolat a kutyával nyugodtabbá és nyitottabbá teszi az iskolásokat, bevonzva őket a tevékenységekbe. A játékos feladatok során nemcsak alaposan megmozgattuk a résztvevőket, hanem a tanulók nyelvtudását, szókincsét is gyarapítottuk. Az Activity során például egy kihúzott kártyán szereplő kifejezés alapján kellett kitalálni a feladványt, majd a kutya jutalomfalatot kapott. Ezeken felül készültünk interaktív kirakóval, kreatív foglalkozásokkal, valamint a gyerekek meséket is alkothattak – tette hozzá a pedagógus.
A nem mindennapi tanórákra Ambrózy Anikó gyógytornász és dr. Wórum Marianna mentálhigiénés szakember hozta el a két kutyát. Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola közösségének Amy és Titán aktív részvételével mutatták be, hogy az állatokkal való tanulás élvezetes és rendkívül hatékony a gyerekek számára, a velük való természetes kommunikáció pedig jó hatással van a lelkükre és a mentális állapotukra. A keszthelyi oktatási intézmény kutyás tanórái között a szünetben kötetlen beszélgetésre invitálták a diákokat, akik örömmel simogatták és ölelték magukhoz négylábú alkalmi nevelőiket.