Idén is megrendezik a tihanyi szorosnál az egyik legextrémebb hazai úszóeseményt, a Téli Balaton-átúszást, amelyre 2025. március 1-jén kerülhet sor, ha az időjárási körülmények megfelelőek lesznek. A rendezvény az évek során komoly kihívássá nőtte ki magát, amely nem csupán a hideg víz miatt különleges, hanem azért is, mert a résztvevőknek a Balaton speciális áramlataival és változó hullámzásával is meg kell küzdeniük – írja a veol.hu.
A téli Balaton különösen kiszámíthatatlan: még akkor is erős hullámzás és áramlások jelentkezhetnek, amikor az egyébként nyugodt vízfelszín ezt nem indokolná. A szervezők szerint a Tihanyi-szoros jelentős áramlásokat idézhet elő, amelyek nehezítik az úszók haladását. Az extrém körülmények miatt a verseny egyik legfontosabb biztonsági előírása, hogy a víz hőmérséklete elérje az 5 Celsius-fokot, ami az egészségügyi és fiziológiai kockázatok miatt kritikus jelentőségű.
„Az 5 fokos vízhőmérséklet egyfajta minimumkövetelmény, amihez minden szervező ragaszkodik. Ilyen távolságnál ez már hatalmas különbséget jelent, hiszen a túl hideg víz gyorsan kimeríti a szervezetet. Rövidebb távokon nincs akkora jelentősége, de egy ekkora kihívásnál elengedhetetlen”
– mondta Zimányi András, az első téli Balaton-átúszó, a téli Balaton-átúszások meghonosítója.
A biztonság kiemelt a Téli Balaton-átúszáson
A verseny szervezését néhány éve a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület vette át, élén Pesti Balázzsal, aki tapasztalatával és a korábbi évek tanulságaival biztosítja az esemény sikerét. A résztvevők biztonsága érdekében a szervezők három nappal az esemény előtt egyeztetnek az Országos Meteorológiai Szolgálattal, és csak megfelelő időjárási és vízhőmérsékleti viszonyok mellett adnak engedélyt az úszásra.
A versenyen kizárólag kvalifikált úszók vehetnek részt, akik teljesítményük alapján nevezhetnek a különböző távokra. A versenyzők csak akkor állhatnak rajthoz, ha előzetesen bizonyították, hogy képesek a hideg vízben való úszásra.
Meddig számít „télinek” a Balaton?
A szervezők szerint a Téli Balaton-áttúszás hivatalosan 10°C alatti vízhőmérsékleten zajlik, így az esemény akár tavasszal is megrendezhető, ha a körülmények megfelelőek.
„A csillagászati tél március 20. körül ér véget, de ha a víz hőmérséklete addig is 10 fok alatt marad, akkor bőven belefér a verseny időkeretébe” – tette hozzá Zimányi András.
A verseny előtt néhány nappal dől el, hogy az eseményt valóban megrendezik-e. A meteorológiai előrejelzések és az aktuális vízhőmérsékleti adatok határozzák meg, hogy a Balaton megfelelő feltételeket biztosít-e az úszóknak. Ha a víz túl hideg vagy az időjárás veszélyes körülményeket teremt, az eseményt elhalaszthatják vagy törölhetik.
A Téli Balaton-átúszás nemcsak egy sportesemény, hanem egy extrém kihívás, amely próbára teszi a résztvevők fizikai és mentális erejét – írja a veol.hu.
***
Az esemény honlapján további információk is olvashatók:
Tervezett időpont:
2025 március 1. 9:00. szombat 9:00.
További lehetséges időpontok:
- 2025. március 2-3.
- 2025. március 7-9.
- 2025. március 14-16
Az átúszás végleges időpontjáról a meteorológiai Intézettel történő egyeztetés után, három nappal a rendezvény előtt adunk tályékoztatást!
Az 5. Téli Balaton-átúszás távjai:
- Teljes táv: 1250 m
- Féltáv: 625 m
- Harmad táv: 417 m
- Mini 200: 200 m
- Mini 100: 100 m
- Mini 50: 50 m
A hideg-, téli- vagy jeges vízi úszás extrém sportnak minősül, komoly felkészülést, stabil hidegadaptációt, úszástudást igényel!