Tehetségpont Balatonfüreden (veol.hu)

A város és környéke első tanintézményeként Akkreditált Tehetségpont címet érdemelt ki a Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola-írja a veol.hu A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács erről szóló oklevelét hétfőn vette át az iskola udvarán tartott ünnepségen Tremmer Bernadett igazgatónő.

 

– A tehetség csak adottság. Lehetőség és esély a tanulásra, az alkotásra, a kiteljesedésre. Ezen felül kell még hozzá nem kevés szorgalom is, kitartás és lemondás. Csakis az elvégzett munka által lesz a talentumból teljesítmény, a tehetségből megérdemelt siker – mondta el a járványügyi szabályok maximális betartása mellett a balatonfüredi iskola udvarán rendezett ünnepségen Tremmer Bernadett.

A tanintézmény vezetője kiemelte, az akkreditáció a tehetségpontok számára az egyik legfontosabb tehetségszakmai mérföldkő. Általa belekerül a tehetségpont egy eleven szakmai közegbe, s nem utolsósorban a különféle kapcsolódó pályázatokon is nagyobb siker reményében vehet részt az a tehetségpont, amelyik akkreditáltatja magát.

A veol.hu idézi Bóka István polgármestert is, aki az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy az Eötvös iskola áltel most elnyert cím még jobban segíti értékteremtő és –megőrző munkájukat.