Tapolca: elvándorlás és bevándorlás

Tapolcára az elvándorlás és a bevándorlás is jellemző. „Ötven szolgálati lakást erőlködés nélkül meg tudnánk tölteni hiányzó szakemberekkel. Annak a két új szolgálati lakásnak, amelynek a kialakítása most zajlik a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) támogatásával, pár perc alatt meg lesz az új lakója, ha elkészül” – mondta a város polgármestere a HírBalatonnak.

 

Dobó Zoltán ismertette azt is, hogy Tapolca, a térség több településéhez hasonlóan küzd azzal, hogy a fiataljai nem tudják megfizetni a manapság 1 millió forint/négyzetméter körüli ingatlanárakat, és elvándorolnak. Ugyanakkor jellemző, hogy a nagyvárosokban élő, tehetősebbek nyaralóhelyként vásárolnak ingatlant a kedvező fekvésű településen, hiszen közel a Balaton, a Káli medence, a Bakony.

A mérleg negatív, Tapolcán több az elvándorló, mint a bevándorló. A fiatalok megtartása meghaladja egy kisváros önkormányzatának lehetőségeit, komoly állami beavatkozásra lenne szükség – mutatott rá a polgármester. „A legtöbben Ausztriában, Németországban és Svájcban vállalnak munkát. Egy komplett fényező-brigádról is tudok, akik most Svájcban dolgoznak egy multinál” – ecsetelte a helyzetet a polgármester, miért fogy a bevándorlók ellenére a lakosságszám.

Tapolca lakossága az ezredfordulón még közelített a 20 ezerhez, manapság 14300 körül mozog a lélekszáma hivatalosan. A polgármester szerint valójában 10 ezerre tehető a ténylegesen itt élők száma. Így aztán a városnak nem érdeke korlátozni a betelepülők, ingatlanvásárlók számát – jegyezte meg.

Dobó Zoltán szerint nem csak Balaton-régiós, hanem nemzetközi jelenség, hogy a népszerű övezetekből kiszorulóban van az őslakosság, és egyre több a nagyvárosokból odaköltözők, ott ingatlant vásárlók száma. Mivel a fiatalok közül sokan elmennek, és idősebb korosztály a fizetőképes beköltöző, emelkedik az átlagéletkor – tette hozzá.

 

Szakemberhiány

A Veszprém vármegyei kisváros komoly szakember hiánytól is szenved. Tapolca 236 önkormányzati lakásának nagy része szociális bérlakás. Tíz funkcionál szolgálati lakásként, tanárok, rendőrök, orvosok lakják. Nagy szükség van arra a két új szolgálati lakásra, amit a BFT pályázatán elnyert 51, 8 millió forintos támogatás segítségével valósítanak meg a város főterén.

Régi, kettéválasztott polgári lakásból alakítunk ki két 60 négyzetméteres szolgálati lakást. Mivel műemléki védelem alatt álló épületről van szó, és a tetőt is le kell cserélni, a tervezett 40 százalékos önerőnél jóval többet kell a városnak hozzátennie – ismertette a településvezető.

A beruházás elkezdését késlelteti, hogy az épület védettsége miatt a szokásosnál több szakértőt és hatóságot kell bevonni az előkészületekbe. A remények szerint tavasszal elkezdődhet az építkezés, felújítás. „Még az E-on kegyeit is el kell nyerni, hogy bővítse a szolgáltatásait” – fogalmazott a polgármester.

Arról is beszámolt, hogy jelenleg három tanár is vár szolgálati lakására. Hogy kire lesz legégetőbb szüksége a városnak, mire elkészül a két új szolgálati lakás, az majd akkor dől el. A bérleti díjat az önkormányzat vonatkozó rendelete szabályozza, de annyi biztos, piaci ár alatti, jutányos összeg lesz – Dobó Zoltán elmondása szerint.

 

A hátránya az előnye

Mivel Tapolca egész területe a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, az ipara csak igen korlátozott mértékben fejlődhet, így szinte az egyetlen, de jó kitörési pontja a turizmus.

Elmondható, hogy Tapolca turizmusa dinamikusan fejlődik, és gasztronómiai kínálata is nagyvárosokéval vetekszik – mutatott rá Dobó Zoltán.

Folyamatos a közterek csinosítása, a parkolóhely-fejlesztés, de az utóbbi így is kevésnek bizonyul – tette hozzá.

A leginkább egy-két új szállodára, és egy nagy föld alatti paroklóra lenne szükség a belvárosi parkolási gondok megoldására, a város központjában – summázta.

Tapolca jelenlegi legnagyobb fejlesztése egy gyermekorvosi központ kialakítása két rendelővel és kiszolgáló helyiségekkel. Ehhez már csak az kell, hogy mire elkészül, orvos is legyen, aki biztosítja az ellátást – utalt a térséget sújtó, sőt országos orvoshiányra Dobó Zoltán.

***

Mint arról hírt adtunk, a Balaton-régióban, részben a magas ingatlanárak miatt kialakult szakemberhiány enyhítésére biztosított tavaly a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium 4,5 milliárd forintnyi pályázati keretet önkormányzati szolgálati lakások kialakításához vagy építéséhez. Ezeket állami, önkormányzati és/vagy közösségi célú közszolgáltatást, feladatellátást végző munkaerő számára adhatják bérbe a települések. A címzett támogatásért a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén található 180 önkormányzat pályázhatott.

A lehetőséggel két körben 28 település – köztük Tapolca – élt, 54-80 százalékos támogatást elnyerve a beruházásaihoz, aminek köszönhetően 105 szolgálati lakás épül vagy újul meg az üdülőrégióban. a programban elkészült első új szolgálati lakást a napokban adták át Szigligeten.