Elmarad a Szigligeti Süllőfesztivál

A Szigligeti Turisztikai Egyesület elnöksége úgy határozott, idén sem rendezi meg a Süllőfesztivált. A szervezők közleményükben azt írják, amikor májusban kihirdették az idei Szigligeti Süllőfesztivál október 23-24-i időpontját, bíztak abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan korlátozások nélkül rendezhetik meg ezt az eseményt. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint az 500 főnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi kártyával rendelkező vendégek látogathatják. A Süllőfesztivál szellemiségével és hangulatával nem fér össze a látogatók ellenőrzése, ezért döntöttek úgy, hogy az idén sem rendezik meg a programot.

Szigliget: ma hulló csillagok éjszakája a strandon, szombaton hagyományőrzés a várban

Ma este a szigligeti strandon este fél 9-kor közös hullócsillag kémlelés lesz (felhős égbolt esetén csütörtök este). Szigligeten a Balaton megújult vára augusztus 14-én, szombaton, majd augusztus 28-án egész nap hagyományőrző bemutatókkal, programokkal is várja az érdeklődőket – a település honlapjának tájékoztatása szerint. 

Bővebben…

Színházfesztivál-nyitás Szigligeten (további előadások listája)

A Szigligeten idén első alkalommal megrendezett “Dunántúli Színházak nyáresti előadásai a Szigligeti Vár kertjében” elnevezésű, 10 előadásból álló nyári színházi fesztivált Dr. Latorcai Csaba nyitotta meg. A június 26-án kezdődött és augusztus 14-én záródó eseménysorozat keretében fővárosi és dunántúli kőszínházak népszerű darabjait mutatják be a Szigligeti Várudvarban, a Balaton felett épülő, közel ötszáz főt befogadó szabadtéri színházban – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának vasárnapi közleményében.

Bővebben…

Több, mint félmilliárdos fejlesztés valósult meg Szigligeten (turizmus.com)

Csütörtökön átadták a Szigligeti vár most befejezett helyreállítási ütemét és új élményalapú kiállítását. A fejlesztés több mint félmilliárd forintból valósult meg. A most befejezett projekt célja a vár részleges rekonstrukciója, a turisztikai szolgáltatások körének bővítése, a 21. századi igényeknek és trendeknek megfelelő, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció kialakítása volt. 

Bővebben…